Kikapcs

Bizonyítottak a diákok: gépíró bajnokokat avattak ma a Szegedi Törvényszéken

A Szegedi Törvényszék 2025. október 2-án reggel 9-kor tartotta meg Dísztermében az I. VAS-KORY Viadal elnevezésű gépíróversenyt a Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum és a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum tanulói számára.

A törvényszéktől megtudtuk, hogy a verseny megrendezésére a közel egy évvel ezelőtt kötött háromoldalú megállapodás keretében került sor, amelynek célja a Szegedi Törvényszék munkaerő utánpótlásának biztosítása, valamint a szakközépiskolák gépírás oktatásban résztvevő diákjai számára a gyakorlati tapasztalatok megszerzése jegyzőkönyvvezetés, és ügyviteli területen.

KÉT FŐS CSAPATOKBAN VERSENYEZTEK A DIÁKOK

A hagyományteremtő céllal megrendezett verseny szakmai szervezésével járó teendőket a középiskolák igazgatói és tanárai látták el, amelynek során a helyszínen sorsolt, két fős csapatokban versenyző diákok részére különböző gyorsírási és másolási gyakorlatokból álló feladatsort állítottak össze. A jó hangulatú megmérettetés ünnepélyes megnyitójára sajtónyilvános esemény keretében került sor, amelyen

  • dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke,
  • Farkasné Székely Angéla, a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum igazgatója,
  • valamint Kádár Blanka Julianna, a Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum igazgatója közösen köszöntötték a résztvevőket.

MÁR A VERSENY ELŐTT MEGISMERKEDHETTEK A TÖRVÉNYSZÉK MUNKÁJÁVAL A DIÁKOK

A törvényszék és a két szakközépiskola közötti együttműködés sikerét mutatja, hogy a diákoknak már a versenyt megelőző hónapokban is lehetősége volt a törvényszék által szervezett programokon – pályaorientációs nap, tárgyaláslátogatás, modellezett állásinterjú – részt venni, a törvényszék épületével és az ott zajló munkával megismerkedni. Sőt, a közleményben kiemelték, hogy a fentieket meghaladóan az együttműködés szűk egy éve alatt a Szegedi Törvényszék öt igazságügyi alkalmazottat nevezett ki a két szakközépiskolában végzett tanulók közül.

Az I. VAS-KORY Viadal gépíró bajnokai a következők lettek:

  • I. helyezett: Dobos Eszter (Kőrösy) és Tóth András (Vasvári)
  • II. helyezett: Gajdán György (Kőrösy) és Börcsök Patrik (Vasvári)
  • III. helyezett: Deák Viktória (Kőrösy) és Rác Szabó Fanni (Vasvári)

Gratulálunk a diákoknak!

Fotók: Szegedi Törvényszék

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb