Kikapcs

Zene, buli és jókedv, no meg a sárga PESA – a villamoson partiztak az egyetemisták Szegeden

Zenével, tánccal és jókedvvel ünnepeltek a szegedi GTK-s egyetemisták a városban. Ebben semmi különleges nem lenne, ám a helyszín nem mindennapi volt: október elsején villamosra pattantak, és mintegy két órán át partiztak cirka 170-en az egyik sárga PESA villamoson.

Mint megtudtuk, az SZTE GTK egyik legdinamikusabban fejlődő hallgatói szervezete, az SZTE GM Club, idén is büszkén mutatta be legizgalmasabb és legnagyobb projektjét, a Tram Party-t. A Tram Party Szegeden indult el először Magyarországon, kari keretek között. “A szinte már hagyománnyá vált különleges rendezvény Szeged városának és az SZTE GTK-nak továbbra is egyedi büszkesége” – írták szerkezstőségünknek.

ELÉG SZÉLES A PESA, HOGY BULIZNI LEHESSEN RAJTA

De, mi is az a villamosbuli? A Villamosbuli, ahogy azt a neve is sugallja, egy zenés-táncos esemény, amelynek a Szegedi Közlekedési Társaság által biztosított PESA villamosszerelvény adott otthont, hiszen ez a fajta szerelvény elég széles és tágas ahhoz, hogy kényelmesen lehessen rajta bulizni. A Tram Party során a villamos körülbelül 2 órán át járta a várost a résztvevőkkel. A villamos hangulatvilágítással volt felszerelve, a zenéért idén pedig JoerJunior volt a felelős. A beléptetést biztonságiőrök végezték, így minden adott volt ahhoz, hogy egy tökéletes parti hangulat alakuljon ki.

VOLT PIZZA, SÜTEMÉNY, ÉS SÁRGA VILLAMOS

A szervezők szerint a visszajelzések alapján a résztvevők idén is nagyon élvezték az eseményt. A rendezvény október 1-én 19:00-kor az SZTE GTK Főépületében, egy Warm Up Partyval kezdődött, ahol pizzával, süteménnyel és innivalóval várták a szervezők a résztvevőket. Ezt követően a villamos 21:00-kor indult a REÖK-kel szembeni megállóból és 2 órán keresztül szelte a város sínpályáit.

IGYEKEZNEK FELPEZSDÍTENI A KÖZÖSSÉGI ÉLETET

Az SZTE GM Club egyébként egyike a Gazdaságtudományi Karon működő hallgatói szervezeteknek, amelyben közgazdász hallgatók önkéntes tevékenységet végeznek. Mottójuk az „Együtt, egymásért – szakma és közösség egy helyen”. Ebből is látszik, hogy fókuszban egyfelől a hallgatók szakmai fejlődése van, melyeket workshopokkal és különböző szakmai beszélgetésekkel valósítanak meg a klub tagjai. Másfelől a közösség is fontos szerepet játszik az SZTE GM Club életében, klubon belül is egy összetartó közöséggel találkozunk, de a GTK közösségi életét is igyekeznek felpezsdíteni, ezt a célt szolgálta a Tram Party is.

Fotók: Vass Gergő/GTK

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb