Szentest is bevette a régió legnagyobb pályaorientációs fesztiválja – nincs megállás, hamarosan Makón folytatódik a Skillfest (videó)
A hódmezővásárhelyi sikert követően a hétvégén Szentesre látogatott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum által életre hívott Skillfest rendezvénysorozat, ami kétségtelenül a dél-alföldi régió legnagyobb pályaorientációs fesztiválja. A programsorozat célja, hogy látványos és interaktív módon mutassa be a különböző szakmák világát a fiataloknak és az érdeklődőknek – így a középiskolába készülő diákok mellett azokat is várják, akik már rendelkeznek tapasztalattal a munkaerő piacon, de váltanának.
Vásárhely után Szentesen is rengeteg érdeklődőt vonzott a Skillfest névre keresztelt rendezvény – a HSZC szervezésében megvalósuló pályaorientációs fesztivál célja az, hogy élményalapú programokon, bemutatókon és adott esetben kihívásokon keresztül hozza közelebb a különböző, náluk kitanulható szakmákat, legfőképpen a fiatalabb generáció számára.
NEM CSAK PÁLYAORIENTÁCIÓS PROGRAM, HANEM KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY IS
A szentesi állomáson is programok sokasága várta az érdeklődőket, többek között volt élő haj- és sminkbemutató a HSZC-s diákok jóvoltából, volt akrobatikus táncbemutató és rendészeti bemutató is. A szakmai részért a fiatal magyar költő, slammer, előadó és influenszer volt felelős: Bánki Beni már gimnazista korában országos ismertségre tett szert, több hazai fiatalt inspirálva a munkásságával, többször szerepel kulturális rendezvényeken, valamint irodalmi és ifjúsági programokon is. Mivel a Skillfest nem csak pályaorientációs program, hanem közösségi élmény is, ezért a rendezvény vége felé közelítve mindig van valaki, aki az esti bulihangulatért felelős: Szentesen ez DR.BRS, közismert hazai lemezlovas volt. A Skillfest szentesi állomásán rengeteg izgalmas szakmával találkozhattak a résztvevők, a legjobb pillanatokat egy aftermovie-ban mutatjuk:
Ha esetleg lemaradtál volna a Skillfest második állomásáról, ne csüggedj: október 18-án jön a folytatás, ezúttal Makón, a főtéren. Ezen az eseményen is bemutatásra kerülnek a HSZC-nél kitanulható szakmák, lesz lehetőség beszélgetésre, lesznek szakmai bemutatók és további programok is. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum egyébként a makói Skillfestre egy meglepetés Youtuberrel, valamint Regán Lili őrületes koncertjével is készül – akit korábban az Év lemezlovasának is megválasztottak.
Ne maradj le, minden további infót az október 18-án esedékes makói Skillfestről IDE KATTINTVA, a hivatalos eseményben találsz!
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum képzéseiről az alábbi cikkekben olvashatsz:



