Szegedi ArcokVideo365

Közel három hónapja zajlanak az előkészületek az idei Halottak Napjára Mesi Virágoskertjében, aki hamarosan új üzletet nyit Szegeden (videó)

Már egy hónap sincs hátra az idei Halottak Napjáig, amit jellemzően a Makkosházi körúton található virágbirodalomban is óriási előkészületek előznek meg – nincs ez másképp idén sem, ugyanis rendesen belehúztak a Mindenszentek előtti készülődésbe. Ottjártunkkor végig is néztük Mesi Virágoskertjének koszorú- és virágkínálatát a szomorkás ünnep közeledtével, miközben az egykor csak “a Mars teres lányként” ismert Deák Emese elmondta, már hónapok óta készülnek az említett eseményre.

Aki járt már korábban Mesi Virágoskertjében, az pontosan tudja, hogy napi szinten elképesztő sürgés-forgás jellemzi a Makkosházi körúton található édenkertet, ami a Hallottak Napjának közeledtével egyre csak fokozódik:

,,már nyár elején, júniustól elkezdtük gyártani a kézműves koszorúinkat és rengeteg újdonsággal is készültünk az idei évben”

mondta Deák Mesi, a virágoskert alapítója, amikor arról faggattuk, hogy mekkora előkészületek előzik meg a Hallottak napi időszakra való felkészülést. Rengeteg különböző formában és fajtában gyártottak le már most koszorúkat, de természetesen az egyedi igényeknek is eleget tudnak tenni. ,,Azt vettem észre, hogy sokkal jobban szeretik az emberek a természetes hatású koszorúkat” – tette hozzá Mesi, így nem csoda, hogy az idei kínálat túlnyomó részét pontosan ezek a koszorúk alkotják.

EGY ÚJABB MÉRFÖLDKŐ MESI VIRÁGOSKERTJÉNEK ÉLETÉBEN

Forgatásunk alkalmával Mesi egy fontos dologról is lerántotta a leplet, ugyanis hamarosan megnyitja új virágüzletét Szegeden, a Belvárosi temetőben. Még a Halottak Napja előtt, október 20-án a tervek szerint meg is nyitják majd az említett üzletet, ahol szintén megtalálható lesz minden, amire csak szüksége lehet a szegedieknek ilyenkor: mécsesek, vázák és koszorúk, minden mennyiségben. Az új üzlet megnyitása kapcsán Mesi elmondta, rengeteg idősebb, temetőbe rendszeresen járó ismerőse van, leginkább az Ő életüket szeretné megkönnyíteni ennek megnyitásával. Minden további információt már (na meg persze az egészen elképesztő koszorú választékot) az alábbi, Szeged365 videós interjúban mutatunk:

Mesi Virágoskertjét – díjmentes parkolóval és rengeteg egyedi, kézműves koszorúval – itt találod:

  • 08:00-18:00 nyitva tartással, hétfőtől vasárnapig, 
  • A Makkosházi körút 11. alatt! 

A Makkosházi körúti édenkert nemrég webshopot is indított, az utóbbit IDE kattintva éred el.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb