Közélet

Willkommen, Julia Gross! Első alkalommal látogatott a Napfény Városába Németország budapesti nagykövete, a Városházán Botka László fogadta (galéria) (frissítve)

Október 15-én, szerdán első alkalommal látogatott a Napfény Városába Julia Gross. Németország budapesti nagykövetét a Városházán fogadta Botka László, a német delegáció Szeged első emberének kalauzolásában tekintette meg a dísztermet, majd a nagykövettel négyszemközti beszélgetést folytattak. Csapatunkkal mi is lencsevégre kaptuk Gross asszony érkezését, íme a legérdekesebb pillanatok a mai látogatásról!

TÖBB MINT HÁROM ÉVE NÉMETORSZÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETE

Julia Gross a londoni Német Nagykövetségen első beosztottként eltöltött négy év után 2022 szeptemberében átvette a budapesti Német Nagykövetség vezetését. Előtte a Német Külügyminisztérium Központjában, Berlinben dolgozott a Személyügyi Referatúra vezetőjeként, első külföldi posztja a tiranai Német Nagykövetségen volt. Ezt követően három éven át a londoni Német Nagykövetségen tevékenykedett. 2004 és 2007 között New Yorkban, Németország Állandó ENSZ-Képviseletén töltött be pozíciót, 2007-től 2011-ig pedig a Német Külügyminisztérium központjában tevékenykedett. 2011-től három éven keresztül a bukaresti Német Nagykövetségen volt első beosztott. Gross asszony

  • történelmet,
  • anglisztikát,
  • és politikatudományokat

tanult a kölni és az aberdeeni egyetemen, a Német Külügyminisztérium attaséképzését 1995-ben végezte el. Isten hozta a Napfény Városában!

FRISSÍTVE: SZEGED ÉS NÉMETORSZÁG GAZDASÁGI KAPCSOLATAIRÓL ESETT SZÓ

Botka László a Facebook-oldalán kiemelte, hogy a szerda délelőtti megbeszélésen áttekintették Szeged és Németország sokrétű gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatait, valamint a Napfény Városában működő német vállalatok – például a Rheinmetall, a Continental és a Lufthansa Systems – szerepét, amelyek több ezer szegedinek biztosítanak modern, stabil munkahelyet. Hozzátette, a meglévő együttműködések mellett az önkormányzat folyamatosan keresi az újabb partnerségeket is a német vállalatokkal. ,,Biztos vagyok benne, hogy ezek köre a jövőben tovább bővül. Kiemelten fontos számunkra a Darmstadttal ápolt, több évtizedes testvérvárosi kapcsolat, amely a két város közötti barátság szimbóluma” – írta a polgármester.

Fotók: Szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb