Mindenmás

Új forgalmi sávot kaptak az autóbuszok a Párizsi körúton, ám még midig sokan rutinból közlekednek, és ezt használják akkor is, ha nem szabadna

Augusztus végén kaptak új kijelölt forgalmi sávot az autóbuszok a Párizsi körúton. A változás kapcsán egyik olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy hiába kapott új felfestést a szakasz, a Mars tér felé vezető oldalon a buszsávot használja mindenki több száz méteren keresztül.

Augusztusban jelentették be, hogy felgyorsítják a tömegközlekedést a Párizsi körúton. Új forgalmi sávot kaptak az autóbuszok, hogy gyorsabban haladhassanak, ám nagyon úgy fest, hogy többen még mindig rutinból közlekednek itt, és a buszsávot használják akkor is, ha csak egyenesen haladnak.

A MARS TÉR FELÉ LETT EGY PICIT CIFRÁBB A HELYZET

Az eszközölt változások lényege az, hogy a Párizsi körúton, a rendőrség épülete felőli oldalon a buszmegállótól kivezető szakasz buszsáv lett. Itt előbb kap zöldet a busz, így hamarabb elindulhat. A túloldalon azonban kicsit cifrább lett a helyzet, ugyanis a Mars tér felé a Hétvezér utcáig maradt a külső sáv buszsáv, azonban a Hétvezér utca után egy negyedik, belső sávot is nyitottak, amit sávváltással érhetünk el. A belső két egyenes sáv az autósoké, míg a harmadik sáv a megállóhellyel együtt az autóbuszoké lett, egészen a Kossuth Lajos sugárúti csomópontig. Itt a buszok kiegészítő “busz” feliratú jelzőlámpát is kaptak, ergo itt is egy picit előbb indulhatnak el, mint az autósok.

FOLYAMATOSAN HALADNI A BUSZFORGALMI SÁVBAN NEM SZABAD

A téma kapcsán felkerestük Szeged szemét, azaz Majoros Gabriellát, gépjárművezető-oktatót, aki gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba. Kiemelte, hogy alapból az autóbusz forgalmi sávban csak az arra jogosultak haladhatnak. Egyéb járműveknek akkor szabad behajtani a buszforgalmi sávba, ha a következő lehetőségnél jobbra kanyarodnak, vagyis ennek a kanyarodásnak az előkészítésére hajthatnak bele. Ezt általában egy szaggatott vonal, útburkolati jel jelöli. Méterben nincs meghatározva, hogy a kanyarodás előtt mennyivel hamarabb lehet behajtani ebbe a sávba, de ha a buszforgalmi sávnál hosszabban van a szaggatott vonal, akkor a kanyarodás előkészítésére igénybe lehet venni. Viszont, a buszforgalmi sávban folyamatosan haladni nem szabad. Vannak olyan helyek, ahol a buszforgalmi sáv táblánál jelölik például, hogy a kerékpáros is használhatja, de ez esetben sem zavarhatjuk az autóbusz közlekedését.

A LÉNYEG A SZAGGATOTT VONAL

A szakember azt is kiemelte, hogy amennyiben a buszsávot az út többi sávjától elválasztó vonal végig szaggatott, akkor az azt jelzi, hogy a sávba való ráhajtás nem korlátozott, és a buszsávot az autósok bekanyarodásra való felkészülés céljából, vagy akár az akadály kikerülésére is használhatják. Például a Dorozsmai úton azért van hosszabban hagyva a szaggatott vonal, hogy az ingatlanokra való behajtást onnan is végre lehessen hajtani.

NEM KERÜLHETJÜK KI A BUSZSÁVBAN DUGÓT ÉS A HOSSZÚ SORT

Összegzésként: amennyiben a buszsáv mellett végig szaggatott a vonal, az műszakilag lehetővé teszi a ráhajtást. Azonban etikailag és jogilag is csak az a helyes, ha kizárólag a közelgő jobbra kanyarodás előkészítésekor használod, és azonnal elhagyod, ha a buszforgalmat zavarnád vele. Az is fontos, hogy a buszsávban tilos megállni, kivéve:

  • a kijelölt megállóhelyen megálló autóbusznak (trolibusznak),
  • az utasok ki- és beszállásának idejére a taxinak, betegszállító gépjárműnek;
  • 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló járműveknek.

A fentiek mellett nem használhatjuk a buszsávot arra sem, hogy kikerüljük vele a dugót!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb