Nevetés, ámulat és közös élmények: teltházas jótékonysági estet adott a Legszegedibb Művész díjas, kétszeres Guinness-rekorder Csatai Gergő Szegeden

Zsúfolásig megtelt október 19-én, vasárnap délelőtt a szegedi Belvárosi Mozi előadóterme: közel 300 fős közönség előtt mutatta be önálló estjét Csatai Gergő, Guinness-rekorder lufizsonglőr és bűvész, 2023 Legszegedibb Művésze.
„A BENNÜNK ÉLŐ GYERMEK” című, közel másfél órás előadás a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány javára szerveződött, és már az első perctől magával ragadta a nézőket, gyermekeket és felnőtteket egyaránt – számolt be az eseményről a Mosolykommandó Alapítvány.
LÁTVÁNYOS TRÜKKÖK ÉS JÓTÉKONYSÁG
A program során Csatai Gergő nemcsak látványos trükkökkel kápráztatta el a közönséget, hanem aktívan be is vonta a nézőket: nevetés, ámulat és közös élmények kísérték végig az estet. A fellépés mély üzenetet is hordozott, mégpedig azt, hogy ne hagyjuk elveszni a bennünk élő gyermeket, hiszen ez a képesség tesz minket boldogabbá felnőttként is.
Az esemény jótékonysági célja kiemelkedő jelentőségű: Csatai Gergő a teljes bevételt felajánlotta a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány karácsonyi projektjére, melynek keretében legalább 50 rászoruló családnak szeretnének szentestére ajándékot és tartós élelmiszert juttatni.
A szervezők emellett rászoruló családokat is meghívtak a közönség soraiba, valamint támogatói jegyek vásárlására is volt lehetőség, így azok is segíthettek, akik nem tudtak részt venni a rendezvényen.
MINDEN MOSOLY SZÁMÍT
Dr. Pataki Gergely, a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta:
„Számunkra minden mosoly számít. Hálásak vagyunk a nagylelkű felajánlásáért, és annak a közel 300 embernek, akik jelenlétükkel és támogatásukkal hozzájárultak a karácsonyi projektünkhöz. Hiszünk abban, hogy a közösség erejével, a jótékony kezdeményezések összefogásával sok család ünnepét tehetjük szebbé.”
A Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány főként az adó 1%-os felajánlásokból tartja fenn működését, ezekből finanszírozza programjait, rendezvényeit és karitatív akcióit. Ezért is kiemelten fontos, hogy minél többen gondoljanak az alapítványra adóbevalláskor – emelték ki a szervezők.
Apropó! Legszegedibb Szegediek: Csatai Gergő 2023-ban nyerte el a Legszegedibb Művész címet, és már az idei szavazás megnyílt az első kategóriában! További részleteket itt találsz:












