Kikapcs

A zenekedvelők és a szerepjátékosok is örülhetnek: izgalmas programokkal készül a Halloween-re a szegedi Rock Klub

Különleges, több szinten is emlékezetes hétvégével készül a Városi Rock Klub Szeged: pénteken jubilál a klub ikonikus Halloween-bulisorozata, szombaton pedig a negyedik Rock & Roleplay nap várja a szerepjátékosokat és zenekedvelőket.

HUMORRAL ÉS JÁTÉKKAL BÚCSÚZTATJÁK AZ OKTÓBERT

A Halloween-est immár tizedik alkalommal rendezik meg, és az évek során igazi hagyománnyá vált a szegedi közönség körében – mára egy összetartó, saját törzsközönséget is kinevelt a rendezvény. A tematikus est, ahol maga a helyszín is új, halloweeni köntösbe bújik, idén is a látványos jelmezekről, a kreativitásról és a közösségi élményről szól majd, ahol a látogatók nemcsak tánccal, de humorral és játékkal is búcsúztatják az októbert. 

TALÁLKOZIK A ROCKZENEI KÖZEG ÉS A SZEREPJÁTÉKOS KULTÚRA

Másnap délután a klub újra átváltozik, ezúttal a Rock & Roleplay Vol. 4. eseménynek ad otthont. A rendezvény egyedi kezdeményezés a térségben, ahol a rockzenei közeg és a fantasy-szerepjátékos kultúra találkozik. A negyedik alkalommal megszervezett program célja, hogy a játékosok és érdeklődők személyesen ismerkedhessenek meg a hazai szerepjáték-közösség tagjaival és kiadóival. Ezúttal két jelentős hazai szerepjáték-kiadó, az ARK Kiadói Közösség és a Kalandhorizont – valamint az AVU Emberei – is képviselteti magát, akik termékeiket, játékaikat és kiadványaikat hozzák el Szegedre. A délutáni programok ingyenesen látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek, és a szervezők ígérete szerint a látogatók mind a klasszikus, mind a modern szerepjátékok világába betekintést nyerhetnek. 

SZOMBAT ESTE HÁROM ZENEKAR LÉP FEL

A nap azonban nem ér véget a dobókockák elcsendesedésével: szombat este három zenekar, a Mirror, a Pennhurst és a Red Swamp veszi birtokba a színpadot. A Mirror a modern metal és alternatív hangzásvilág határán egyensúlyoz, energikus koncertjeikkel az új generáció egyik meghatározó hazai zenekarává váltak. A Pennhurst kemény, groove-os metalzenéje a klasszikus és a modern irányzatokat ötvözi, míg a Red Swamp – az utóbbi évek egyik legizgalmasabb smoker metal formációja – nemzetközi szinten is figyelmet keltett már energikus és sötéten súlyos előadásaival. A kettős programsorozat nemcsak a klub sokszínűségét mutatja meg, hanem azt a szellemiséget is, amely 45 éve meghatározza a Városi Rock Klub működését. A szervezők szerint a változatosság és a kulturális sokszínűség mindig is a klub alapfilozófiájának része volt – a régi időkben sem volt ritka, hogy egy koncertet táncház vagy irodalmi est követett. A mostani hétvége ennek a hagyománynak a folytatása: Halloween, szerepjáték és élőzene együtt idézi meg a klub régi és új korszakát, bizonyítva, hogy Szeged egyik legrégebbi ifjúsági közösségi tere ma is képes megújulni – anélkül, hogy elveszítené gyökereit.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb