Kő kemény olvasói beszámoló érkezett a kedd esti szegedi vonalat érintő káoszról: “ha valaki ma Magyarországon valódi kalandra vágyik, nincs szüksége repülőjegyre vagy extrém sportokra. Elég, ha vesz egy jegyet a MÁV-ra”

“Ha valaki ma Magyarországon valódi kalandra vágyik, nincs szüksége repülőjegyre vagy extrém sportokra. Elég, ha vesz egy jegyet a MÁV-ra” – ezzel a felütéssel kezdte Zsolt olvasónk a szerda reggeli levelét, aki még kedd este tapasztalta meg a hazai vonatozás “szépségeit”.

Mint írta, a Nyugatiból 18:50-kor induló InterCity például rögtön 25 perc késéssel startolt. “Hiszen miért is indulna el időben? A pontos indulás unalmas, a bizonytalanság viszont a magyar vasúti romantika része” – írta olvasónk.

AZ A FRÁNYA RAKODÓGÉP

Olvasónk beszámolója szerint ezek után Monornál a vonat gondolt egyet, és megállt. “Nem pár percre, hanem jó fél órára. Ezalatt az utasok gyönyörködhettek a peron látványában, miközben a hangosbemondó egy ideig csendben meditált. A MÁV-nál a kommunikáció továbbra is egyenesen arányos a tanácstalansággal. Végül jött a hír: mindenki szálljon le” – írta szerkesztőségünknek Zsolt, aki azt is hozzátette, hogy az ok az volt, hogy Cegléden egy rakodógép beleakadt a felsővezetékbe.

“Igen, jól olvassák. Egy rakodógép. És nem, senki sem tudja pontosan, hogyan. Hogyan sikerült ezt elérni? Mi sem bizonyítja jobban a MÁV kockázatkezelési szakértelmét, mint hogy egy rakodógép ilyen módon tudta „meglepni” a vasúti közlekedést. A kérdés persze adott: ha már nincs áram, hol vannak a dízelmozdonyok? Mert papíron vannak, csak valahogy mindig pont akkor nem, amikor tényleg kellenének. Ahelyett, hogy komoly és gyors technikai megoldással próbálkoztak volna, inkább a „haladjunk, amíg lehet” elv érvényesült. Úgy tűnik, a probléma kezelésére kidolgozott stratégia továbbra is a hagyományos, amatőr módszereken alapul. A megoldás tehát ismét az volt, amihez a MÁV a legjobban ért: az „improvizáljunk” módszer”

– írta beszámolójában olvasónk, aki kiemelte, hogy ezek után a MÁV úgy döntött, a további utazás zónázó személyvonattal folytatódik Ceglédig, aztán meg majd lesznek buszok.

TÖMÖTT BUSZOK, KÉNYELEM ZÉRÓ

Zsolt szerint a zsúfoltság fogalma új értelmet nyert: két vonatnyi ember préselte magát a zónázóba. Hozzátette, hogy “itt az ember megérezte, mit jelent igazán a „közlekedés élménye”. Ceglédnél végül valóban buszok vártak. A MÁV úgy gondolta, ha már vasúton nem fér el senki, akkor buszon se kell, hogy kényelmes legyen. A járművek a megengedett létszám duplájával, balesetveszélyesen, de annál nagyobb elszántsággal robogtak Nagykőrös felé. Az érzés olyan volt, mintha egy tömegszállítmánnyal haladnának – nem pedig emberekkel” – mesélte élményeit Olvasónk. Hozzátette, hogy a buszokon 80 – 100 ember utazott, sokan állva, mint a szardíniák egy dobozban. Mint írta, többen meg is kérdezték a sofőrt, hogy nem félti-e a jogosítványát, hiszen állva nem is lehetne közúton utazni. Olvasónk szerint a sofőr csak szomorúan legyintett: „nem tudok mit tenni, ennyi busz van” – mondta. Zsolt úgy véli, hogy ez mindent elmond, hiszen a rendszer hibázik, a dolgozó pedig csak sodródik vele.

NYITVA MARAD CSOMAGTARTÓ, BEZÁRT BÜFÉKOCSI

A beszámoló szerint a buszok indulása sem ment zökkenőmentesen. Az egyik járműnél például a csomagtartó rekesz ajtaját felszálláskor kinyitották, de indulás után is nyitva maradt. Így ír olvasónk a folytatásban:

“A busz már elindult, amikor a MÁV-osok rohanva, dörömbölve próbálták leállítani, kiabálva, hogy: „ez így életveszélyes, a csomagok is önálló útra kelhetnek!” Mert miért ne adna még egy kis thrillert is az utazáshoz Nagykőrösig így haladt a menet – balesetveszélyesen, zsúfoltan, fülledten. Ott végül újra felszállhattak az utasok egy InterCityre, amin ugyan volt büfékocsi, de személyzet nem, így azok, akik már több órája szomjaztak, továbbra sem tudtak vizet venni. A kalauzok sem maradtak néma tanúi a káosznak, sőt, empátiájuk új szintet ért el. „Ez nem a Hilton, menjen repülővel, ott adnak vizet!” – hangzott az egyik válasz.”

Olvasónk azt írta, hogy végül 00:30 körül befutott a vonat Szegedre. Az utasok azonban addigra minden csatlakozást lekéstek, de legalább gazdagabbak lettek egy felejthetetlen élménnyel. Zsolt így zárta levelét: “a MÁV ismét bizonyította: ha van valami, amiben megbízhatunk, az a kiszámíthatatlan működésük. Minden út egy új kaland, minden késés egy újabb történet, és minden utas egy hős, aki túléli.”