A Délvidék Ház pénteki programján a régi magyar szőlőfajták kapták a reflektorfényt: délelőtt szakmai előadásokkal és kerekasztallal indult a nap, délutántól estig pedig sétáló borkóstolóval folytatódott. Ott voltunk az első sorban és a pultoknál is: beszélgettünk borászokkal, szakértőkkel és írókkal, szó esett a bioborászat 20–25 éve alatt felhalmozott tudás átadásáról, a minőség túlélő erejéről, a jogszabályi könnyítések lehetőségéről és a Michelin-csillagos jelenlétről. Videóval és galériával hozzuk vissza nektek a hangulatot.
A Délvidék Házban most minden a régi magyar szőlőfajtákról szólt. A rendezvényt előzetesen mi is ajánlottuk, a helyszín, az időpontok, az előadók és a kóstoló részletei itt olvashatók, ha lemaradtál a beharangozóról:
A szakmai blokkban visszatérő gondolat volt: „a túlélés záloga a minőség”. Több megszólalónk is hangsúlyozta, hogy azt a tudást, amit az elmúlt 20–25 évben a bioborászatban felhalmoztunk, tovább kell adnunk a következő generációnak, különben elveszik az, amiért évtizedek óta dolgozunk. Dr. Borbély Zsolt Attila gasztronómiai szakértő, borszakértő szerint jogszabály-módosítással elérhető lenne, hogy aki az adott borvidéken őshonos fajtát szeretne telepíteni, meg is tehessen, sőt támogatás is járjon érte. Ezzel a helyi karakter és a minőség hosszú távú védelmet kaphatna.
A kóstolón már a nemzetközi pálya is szóba került. Maurer Oszkár borász elmondta: boraikat 30 országba exportálják, és legalább 50 olyan étterem borlapján szerepelnek, amelyek 1–3 Michelin-csillaggal rendelkeznek. Hozzátette, hogy minden évben van legalább egy olyan étterem a világ top 10-es listáján, ahol a régi magyar fajtákból készült boraik is jelen vannak. Domokos László író úgy fogalmazott: „a magyar borok királyának feltámasztója Maurer Oszkár, aki a legnagyobb magyar borászok egyike.” A szerémségi bor hírét is felidéztük: Mátyás király kedvenceként emlegették, és a visegrádi borkút legendája is ezt őrzi.
Ha kicsit hátrébb lépünk: a Szerémség a középkorban a Magyar Királyság egyik legnagyobb becsben tartott borvidéke volt, borait „a borok királyaként” emlegették, a hírnevét humanista szerzők is megénekelték. A térségből több, ma is ismert fajta terjedt el, és a Duna felé nyitott dűlők sajátos mikroklímája különleges stílust adott a boroknak – mindez ma is visszaköszön a pohárban, ha figyelsz.
