Ha fenntarthatóság, akkor SZTE! Szegedre érkezett az Egyetemi fenntarthatósági roadshow (fotókkal)
Az Egyetemi fenntarthatósági roadshow alkalmából 2025. december 4-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban találkoztak a környezetvédelemben, a fenntarthatóságban és ezek tanárképzésbeli vetületében érintett szakértők.
Az Egyetemi fenntarthatósági roadshow programsorozat, amelyet az Alapértékek Nonprofit Kft. szervez öt egyetem – a Szegedi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem – együttműködésével, 2025. december 4-én érkezett Szegedre. A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a hazai fenntarthatósági szemléletformálási programokat, azok eddigi eredményeit és jövőbeli irányait, valamint elősegítse a tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztását.
LEGYEN A FENNTARTHATÓSÁG A MINDENNAPJAINK RÉSZE
Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese nyitotta meg az eseményt, aki hangsúlyozta, hogy a Szegedi Tudományegyetem stratégiai célkitűzéseit a fenntarthatóság gondolatisága több területen is áthatja.
“Az oktatás során minden szinten törekszünk arra, hogy a fenntarthatóság ne csak elmélet legyen, hanem a mindennapjaink része. Egyetemünk szervezeti felépítéséből adódóan ezt az óvodásoktól a gyakorló általános és középiskolákban a diákokon át a felsőoktatásban tanuló hallgatóinkig hatékonyan tudjuk beemelni a képzésekbe. Innovatív fejlesztés ezen a területen, hogy más egyetemekkel közös környezetvédelmi, illetve fenntarthatósági fókuszú, úgynevezett tanulásmolekulákból álló kooperatív kurzusaink is ezt a célt szolgálják. Kutatóegyetemként a legfrissebb eredményeket az oktatásba is azonnal be tudjuk emelni” – fogalmazott Prof. Dr. Gellén Klára, aki arra is rámutatott, hogy a roadshownak helyet adó SZTE JATIK épülete is megújuló energiát hasznosító, innovatív épület.
KÖZEL 100 RÉSZTVEVŐ, MINTEGY 50 INTÉZMÉNYBŐL
A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjába érkezők megismerhették a fenntarthatósági nevelés aktuális kezdeményezéseit, pedagógiai és módszertani megoldásait, valamint az egyetemek előadásain keresztül bepillantást nyerhettek abba, hogy hogyan kapcsolódik a fenntarthatóságra nevelés a tanárképzéshez. Közel 100 résztvevő regisztrált, mintegy 50 intézményből. A lehetőség felkeltette számos iskola (általános- és középiskolák, gimnáziumok, szakképzők, technikumok) figyelmét Szegedről és a régióból. Érkeztek szakértők, érintettek, iskolavezetők és pedagógusok Békéscsabáról, Csongrádról, Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről, Makóról, Mórahalomról, Szentesről, Budapestről, Csorvásról, Domaszékről, Fábiánsebestyénről, Gádorosról és Százhalombattáról is. Ahogy az eseményre regisztrált iskolák és résztvevők száma is mutatja, a város és a régió iskolái szintén kiemelten kezelik a fenntarthatósággal kapcsolatos tudást, annak megosztását, a szemléletformálást. Az SZTE-ről többek között az egyetem fenntartásában lévő intézmények képviselői mellett a Tanárképző Központ és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar munkatársai is csatlakoztak a szakmai rendezvényhez.
A következő, Planet Budapest 2026 ingyenesen látogatható programsorozat február végétől március végéig kerül megrendezésre Budapesten a Vasúttörténeti Parkban, annak Expo részén a Szegedi Tudományegyetem is részt vesz kiállítóként.
EGYÜTT A KÖZÖS JÖVŐÉRT
“Örülünk, hogy az SZTE adhatott otthont az Egyetemi fenntarthatósági roadshow-nak, helyet biztosítva az egyetem szűkebb és tágabb környezete szakemberei, iskolái, intézményvezetői és oktatói számára a találkozáshoz, a tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztásához, mindezen keresztül pedig a jövő generációinak az inspirálásához. A mai és az ehhez hasonló alkalmak, a megosztott tudás és elkötelezettség mindannyiunk közös jövőjét építi” – összegezte a rendezvénnyel kapcsolatban Dr. Mátyás Dénes fenntarthatóságért felelős igazgatóhelyettes.
A roadshow december 9-én Egerben zárul az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.
Fotók: Kovács-Jerney Ádám / SZTE









