Emberségből jeles: különleges, Casio Vintage karórát bocsátott licitre a szegedi Időzóna Óraszalon, a befolyt összeget pedig jótékony célra fordították

Ősszel jelent meg a Casio Vintage x Back to the Future limitált kiadású CA-500 karórája, ami szó szerint a ’80-as évek legendás hangulatát idézi meg az ember kezén. A közismert óramárka ezzel az ikonikus, ‘Vissza a jövőbe’ című film előtt tiszteleg, ami az idén ünnepli 40. születésnapját. Maga a karóra egyszerre idézi meg a ’80-as évek nosztalgiáját és a futurisztikus kaland szellemét, ráadásul mindössze három darab érkezett belőle Magyarországra, egy pedig Szegedre.
A szóban forgó, egy darab karóra egészen pontosan a szegedi Időzóna Óraszalonban landolt, de mint ahogyan Sashegyi Árpádtól, az üzlet tulajdonosától megtudtuk, a számológépes Casio órát licitre bocsátották:
ez végül 300.000 Ft-ért kelt el, a befolyt összeget pedig jótékony célra fordították – a Szegedi Gyermeksebészetnek vásároltak belőle egy endoszkópos órát!
A jótékonysági akcióban azonban nem csak Sashegyi Árpád és az Időzóna Óraszalon vett részt, hanem Jakab Gusztáv, a Két Lábon vagy Két Keréken a Városért Sportegyesület elnöke és egyesülete is részt vett. A közismert szegedi jótevő már közel 20 éve támogatja az egészségügyet különböző sporteseményekkel és rendezvényekkel, melyek közül a legismertebb talán a Két Lábon vagy Két Keréken a Gyermekklinikáért nevet viselő jótékonysági rendezvény – ahol szeptemberben több, mint 13 millió forint gyűlt össze a fentebb említett intézménynek, mintegy 1500 szegedi részvételével.
Na de vissza az órához: a különleges, vintage Casio karórát végül Takács Norbert szerezte meg a licitre bocsátást követően, aki nagyon örült annak, mindezzel egy nemes célt támogatott:
,,A szívemhez közel álló ügyben, és egy szívemhez közel álló városban tudtam segíteni“
– mondta Norbert, miután megtudta, hogy a befolyt összeget milyen célra fordítja az Időzóna Óraszalon és a Két Lábon vagy Két Keréken a Városért Sportegyesület. A különleges jótékony akcióval kapcsolatban a három érintettel beszélgettünk, minden további infó az alábbi videós interjúnkban:
Az Időzóna Óraszalont a szegedi ÁRKÁD középső szintjén találod, ha pedig bővebben olvasnál a fentebb említett, különleges karóráról, KATTINTS IDE!



