Szegedi Arcok

Játékkal, előadással, és kiállítással köszönti az SZTE Karikó Katalint a születésnapja alkalmából

A Nobel-díjjal is elismert felfedezőt, a Szegedi Tudományegyetem professzorát, a JATE-díj alapítóját, a József Attila Tudományegyetem hallgatóját, Karikó Katalint január 17-i születésnapja alkalmából köszönti alma materének közössége. A jeles nap eseménysorát kvízjátékkal színesíti az SZTE, majd ünnepi előadásra hívja a januári születésű Karikó Katalin és Krasznahorkai László, a JATE két hallgatója, a világ legismertebb kitüntetésével jutalmazott két kiválóság, a tudós és az író tisztelőit.

Az egyetem szerkesztőségünknek küldött közleményében kiemelte, hogy Karikó Katalin Nobel-díjas tudósként is folytatja a csodálatos molekula, a hírvivő RNS titkainak feltárását. Munkatársaival és mentoráltjaival gyógyíthatatlan betegségekre keres terápiát. A felkérések zömét elhárítja, de a 2025/2026. tanévben – Amerikán kívül – Afrika két országa vezető egyetemén tartott online előadást, és Európa négy országában vett részt közönségtalálkozókon. Az élettörténetéből vett példákkal, a konferenciákontudományos előadásokkal mutatta be a laboratóriumok világát Rabattól kezdve Berlinen, Göttingenen, Belgrádon, Milánón, Genován, Szegeden és Budapesten át Algírig.

SZEGEDTŐL A NOBEL-DÍJIG

Adományaival és kapcsolataival Karikó Katalin tovább építette és színesítette az SZTE-JATE brandet. A 2023. évi Nobel-díja pénzjutalmából általa alapított JATE-díjátadó ünnepségét követően személyesen is találkozott a 2025. évi irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóval. Ez a különleges kézfogás reflektorfénybe állította a szegedi József Attila Tudományegyetemet, ahol 1973-ban két olyan hallgató kezdte meg felsőfokú tanulmányait, akit ma Nobel-díjasként ünnepel a világ.

A VOLT SVÉD NAGYKÖVET TART ELŐADÁST

Az egyetem hozzátette, hogy véletlen egybeesés az is, hogy a szegedi egyetem két egykori hallgatója, a két magyar Nobel-díjas kiválóság egyaránt januárban ünnepli születésnapját. Az 1954. január 5-én született Krasznahorkai László és az 1955. január 17-én született Karikó Katalin tiszteletére Müller Adrien, Magyarország volt svédországi nagykövete tart előadást. Három JATE-hallgató találkozik, virtuálisan, hiszen anno Karikó Katalin a biológiával, Krasznahorkai László és Müller Adrien a jogtudománnyal ismerkedett a szegedi egyetemen. „A Nobel-díj és ami mögötte van” címmel a Somogyi-könyvtár emeleti olvasótermében 2026. január 20-án, kedden 17 órakor kezdődik a Stockholmból hazatért diplomata előadása.

TÁRLAT, KVÍZ ÉS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

A fentiek mellett roll-up tárlattal, élménybeszámolókkal idézi föl az SZTE a Karikó Katalin által elnyert kitüntetések világát a Somogyi-könyvtár tereiben. Sőt, a JATE két alumnusa, Karikó Katalin és Krasznahorkai László januári születésnapját kvízjátékkal emeli ki a hónap hétköznapjai közül az SZTE. A fentiek mellett nyitva tart az SZTE „Karikó Katalin útja a Nobel-díjig és tovább” című állandó kiállítás is a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Karikó Katalin Nobel-plakettje és sok más kitüntetése között felfedezhetők az SZTE olyan nagyságai, mint például a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert vagy a költővé lett szegedi bölcsész, Radnóti Miklós relikviái, megismerhető a szegedi universitas, a Nobel-díjasok egyetemének története.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb