Több, mint 10.000 órát szolgáltak 2025-ben a röszkei polgárőrök
A Röszkei Polgárőr Egyesület pénteken tartotta éves beszámoló közgyűlését, ahol bemutatták az elmúlt év eredményeit és a 2026-os terveket – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége a honlapjukon.
TÖBB, MINT 10.000 ÓRA SZOLGÁLAT
Túró István elnök beszámolójában kiemelte, hogy a polgárőrök 2025-ben több, mint 10.000 órát töltöttek szolgálatban.
- Összesen 534 főt tartóztattak fel és körülbelül 650 fő visszatartásában segítettek a határrendész kollégáknak.
- Az egy főre jutó szolgálat több, mint 370 óra volt.
- Az egyesület munkáját kutyás polgárőrök és vendég polgárőrök is segítették.
A polgárőrök részt vettek drogprevenciós programokban, az illegális szemétlerakó helyek felderítésében, valamint a kül- és belterületen élő idősek és magányosan élő személyek védelmében is. A Zsarukár rendszer használatával 52.226 gépjárművet ellenőriztek, ebből 133 esetben jeleztek szabálytalanságot.
KÖZÖSSÉG ÉS OKTATÁS
Az egyesület minden évben kiemelt figyelmet fordít a diákok biztonságára:
- Szeptemberben a tanévkezdés idején biztosítják, hogy a gyerekek biztonságosan jussanak el az iskolába.
- 12 tanuló teljesítette az 50 órás közösségi szolgálatot 2025-ben, közülük három lett ifjú polgárőr.
Mindenszentekkor és halottak napján a temető környékén is fokozott szolgálatot láttak el, segítve a forgalom irányítását és a parkolás biztonságát.
ELISMERÉSEK
Borbásné Márki Márta polgármester köszönetét fejezte ki a polgárőrök munkájáért, kiemelve, hogy az egyesület a település legrégebbi szervezete.
A kiemelkedő teljesítményt jutalmak átadásával ismerték el:
- Polgárőrök: Barna Bence, Dobos Sándor Zoltán, Ifj. Fodor László, Osznovics Mátyás, Vajas Tamás, Tari Krisztián, Fekete Tibor, Túró István, Deák Olivér.
- Ifjú polgárőrök: Horváth Dóra, Papdi Barbara, Vlocsko Zsombor.



