Életének 72. évében elhunyt Prof. Dr. Zádor Ernő, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának professor emeritusa, a Biokémiai Intézet egykori professzora – adta közzé a megrendítő hírt az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara.
Zádor Ernő egyetemi tanulmányait Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen végezte, ahol 1978-ban biológia–kémia szakon szerzett tanári diplomát. Pályakezdő éveit az útkeresés jellemezte: több területen is kipróbálta magát, dolgozott újságíróként, népművelőként és tanárként is.
FOKOZATOSAN FORDULT A TUDOMÁNYOS MUNKA FELÉ
Érdeklődése 1981-től fokozatosan a tudományos munka felé fordult. A JATE TTK Növényélettani Tanszékén kapcsolódott be a laboratóriumi kutatásba növénybiológiai területen, ahol elkészítette és 1983-ban megvédte egyetemi doktori értekezését. Ezt követően a Szegedi Gabonakutató Intézetben dolgozott, majd 1984 és 1988 között a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetében folytatta munkáját, ahol rovargenetikai vizsgálatokat végzett.
KANDIDÁTUSI FOKOZATOT SZERZETT
1985-ben egy évet az Egyesült Államokban, Kentucky állam egyetemén töltött, ahol ismét növénybiológiai területen szerzett további tapasztalatokat. Tudományos eredményei alapján 1989-ben kandidátusi fokozatot szerzett.
SOKOLDALÚ TUDOMÁNYOS LÁTÁSMÓD JELLEMEZTE
Ezt követően a Szegedi Orvostudományi Egyetem Klinikai Mikrobiológiai Intézetében, majd az Orvosi Biológiai Intézetben kamatoztatta molekuláris biológiai ismereteit, emellett biológia gyakorlatokat tartott orvostanhallgatók számára. Külföldi tapasztalatszerzés céljából 1990-től három éven át a Glasgow-i Egyetem Genetikai Intézetében végzett kutatómunkát mutáns ecetmuslicákon. Az itt elsajátított módszertani ismeretek tovább gazdagították sokoldalú tudományos látásmódját.
VÉGIGJÁRTA A TUDOMÁNYOS RANGLÉTRÁT
Hazatérését követően, 1993-ban a SZOTE ÁOK Biokémiai Intézetében kezdett dolgozni tudományos munkatársként, és szakmai tevékenysége ezt követően végig az intézethez kötődött. Új laboratóriumot és munkacsoportot hozott létre. A vázizom-regeneráció mechanizmusainak megértésében maradandót alkotott. Végigjárta a tudományos ranglétrát: 2005-től tudományos főmunkatárs, 2006-os habilitációját követően egyetemi docens, majd 2017-ben, az MTA doktora fokozat megszerzése után egyetemi tanár lett.
SZÁMOS HALLGATÓT INSPIRÁLT
Számos tehetséges hallgató kapcsolódott be munkacsoportjába, akik irányítása mellett valóban elsajátították az önálló kutatómunkához szükséges alapokat. Többen közülük sikeresen szerepeltek TDK-konferenciákon, Pro Scientia Aranyérmet nyertek, PhD-fokozatot szereztek, illetve vannak, akik jelenleg külföldön végeznek oktató-kutató munkát, míg mások a Szegedi Tudományegyetem oktatói-kutatói közösségét erősítik.
ÖNZETLENÜL SEGÍTETTE A FIATALOKAT
Számos tudományos pályázat nyertese volt. Ezek közül kiemelkednek a Leuveni Katolikus Egyetem Élettani Intézetével való együttműködést támogató Flamand–Magyar TéT pályázatok. Ezek révén több mint másfél évtizeden át ápolt gyümölcsöző szakmai kapcsolatot Frank Wuytack professzorral – egyetemünk későbbi díszdoktorával –, és önzetlenül segítette, hogy munkacsoportja tagjai és az intézet fiatal munkatársai külföldi tapasztalatokat szerezhessenek.
NEM ZÁRKÓZOTT EL A KONSTRUKTÍV VITÁKTÓL
Zádor Ernő különleges szemszögből látta a világot, és mindig nyitott volt a vélemények ütköztetésére. Ez a hozzáállás kifejezetten előrevivő és szemléletformáló volt. Sokrétű tapasztalatait igyekezett megosztani hallgatóival és fiatalabb kollégáival. Mindig azt tette, ami egy oktató-kutató, egy professzor feladata: oktatott, új kurzusokat indított, foglalkozott az utánpótlás-neveléssel, hozzájárult új metodikák és szemléletmódok meghonosításához a Biokémiai Intézetben, publikált, összefoglaló közleményeket és ismeretterjesztő cikkeket írt, részt vett a közösségi aktivitásokban, és segített, amiben csak tudott. Életvidám volt, és példát mutatott kitartásból.
“SZINTE MINDENT TŐLE TANULTAM”
„Ernővel szinte egyidőben kezdtünk a Biokémiai Intézetben: ő külföldi tanulmányút után kutatóként és oktatóként, én diákkörös hallgatóként. Sok évet töltöttünk az intézet leghátsó laborjában a vázizom-regeneráció mechanizmusait kutatva. Én voltam az első hallgatója, szinte mindent tőle tanultam. Szenvedélyesen kutatott és oktatott. A kíváncsiság mozgatta, nem a publikálási kényszer. Soha nem adta fel, göröngyös úton sem: ment egyenesen, kitartóan előre. Nyomot hagyott az életemen. Köszönöm, Ernő! Remélem, a teniszütődet erre az útra is magaddal vitted” – emlékezett rá első tanítványa.
Nyugodjék békében!
