Kikapcs

Hús-vér nőként lép a közönség elé: a magyar operaélet kiemelkedő művésze formálja meg a Szegedi Szabadtérin a Carmen címszerepét

Július 31-én és augusztus 1-én Bizet Carmenjét láthatják a Szegedi Szabadtéri Játékok nézői. Juronics Tamás rendezésében a magyar operaélet kiemelkedő művésze, Mester Viktória Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett mezzoszoprán formálja majd meg a Dóm térre érkező, legendás zenemű címszerepét – tudtuk meg a szervezőktől.

Georges Bizet Henri Meilhac és Ludovic Halévy Prosper Mérimée elbeszéléséből született librettója alapján készült operája, a Carmen már százötven éve tartja lázban a színházkedvelőket. A szenvedélyes szerelmet páratlan dallamokkal középpontba állító zenemű idén hazánk legnagyobb színpadán, a Dóm téren is műsorra kerül, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában.

ÚJSZERŰ MEGKÖZELÍTÉST VÁLASZTOTT JURONICS

Juronics Tamás rendezése 2025 márciusában debütált anyaszínházában, kitörő nézői lelkesedés, kedvező kritikai visszhang közepette. A Kossuth-díjas művész színrevitele különleges, újszerű megközelítést választott: a történet a halottak napi karnevál idején, egy misztikus, mexikói miliőben bontakozik ki, ahol a szenvedély és a végzet még élesebb kontúrokat kap.

MESTER VIKTÓRIA ALAKÍTJA A TÜZES CIGÁNYLÁNYT

A nagyszabású vendégjáték leendő nézői izgatottan várják, vajon mely szereposztásban tekinthetik meg Szegeden a színvonalas produkciót. A Carmen címszerepe az operadívák egyik legkeresettebb szólama világszerte: komoly énekesi bravúrt, érzékeny, mégis lendületes karakterformálást, a felszín alatt dolgozó belső szenvedélyt követel. A tüzes cigánylány alakja nem is kerülhetne avatottabb kezekbe a Szegedi Szabadtérin: Mester Viktória Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett mezzoszoprán formálja meg a napfény városában.

AZ ORSZÁG LEGJELESEBB SZÍNPADAIN SZEREPELT

A mezőtúri születésű énekművész magabiztosan mozog az operairodalom széles skáláján. Andor Éva és Kovalik Balázs tanítványaként került ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről; négy évadon át játszott a Miskolci Nemzeti Színház állandó vendégeként, nagy sikerrel szerepelt az ország legjelesebb színpadain, hangversenytermeiben. A szegedi operakedvelő közönség a Dóm téren legutóbb a Parasztbecsület Lolájaként láthatta, de a Coopera program keretein belül a Szegedi Nemzeti Színházban is fellépett A sevillai borbély, majd a Figaro házassága jelentős szerepeiben. A Magyar Állami Operaház magánénekeseként a legnevesebb olasz operák mellett Mozart és Wagner remekműveiben is rendre feltűnik. Drámai hősnőkben is bővelkedő repertoárjában kitüntetett helyet foglal el Carmen alakja, akit kiemelkedő vokális teljesítménnyel, meggyőző alakítást nyújtva jelenít meg – ezúttal a Szabadtéri Játékokon.

MAI HÚS-VÉR NŐKÉNT LÉP A KÖZÖNSÉG ELÉ

Mester Viktória Carmenje mai, hús-vér nőként lép a közönség elé a friss szemléletű, mégis klasszikus értékeket őrző előadásban, amelyben Erkel László Kentaur ötletes látványának és a rendezői koncepciónak köszönhetően minden eddiginél átélhetőbbel kel életre a dohánygyári munkásnők, csempészek, katonák, egy nehézségekkel teli világban is a szépre áhítozó, hétköznapi alakok kapcsolataiból kibontakozó, mára legendássá vált cselekmény. Az elismert operacsillag nem kevésbé jeles szereplőtársak körében tér vissza a Dóm térre – hamarosan partnereinek kilétére is fény derül!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb