Mindenmás

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az M1 volt híradósa, ő volt a csütörtöki vonatbaleset áldozata (+18)

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György az MTVA egykori munkatársa, az M1 volt híradósa – közölte a szomorú hírt a kiskunfélegyházi rádió, ahol korábban is dolgozott. A volt híradós 45 éves volt, és a hírek szerint egy vonat gázolta halálra csütörtök hajnalban.

“Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az egykori Sirius Rádió, majd Kiskun Tv / Trió TV, majd 2015-től az M1 bemondója. Gyuri 2011–2014 között rádiónknak is kollégája volt, László Istvánnal felváltva szerkesztették és olvasták a rádió helyi híreit. Őszinte részvétünk” – olvasható a Rádió Smile FM közösségi oldalára feltöltött posztban.

ÉVEKIG VEZETTE A HÍRADÓT

Kontra György 2015-ben került az MTVA-hoz. Az M1 aktuális csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk úgy tudja, hogy úgy tudja, hogy pár hónappal ezelőtt munkahelyet váltott, a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott, mint multimédiás csoportvezető.

“Ő MAGA VÁLASZTOTTA EZT A MEGOLDÁST”

A lap cikke szerint a férfit egy vonat gázolta halálra csütörtök hajnalban az otthonának közelében. A Blikk a 45 éves férfi édesanyját is elérte, aki könnyek között nyilatkozott.

“Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – mondta a gyászoló asszony, majd hozzátette, hogy “itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban”.

Őszinte részvétünk a családnak!

Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
116-123
Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
116-111
Csak vezetékes vonalról hívható:
DélUtán középkorú és idős emberek lelkisegély szolgálata
+36-80-200 866
Akik interneten segítenek:
www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu
E-mail címek, ahová írásban fordulhatsz:
[email protected]
[email protected]

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb