Mindenmás

Indiai kendert termesztő idős párt ítélt el a bíróság Szegeden, de a megbízójuk sem úszta meg

Egy indiai kendert termesztő idős párt és megbízójukat ítélte el szerdán első fokon a Szegedi Törvényszék. Mint kiderült, az idős párt a kábítószer előállításával megbízó, jelenleg 32 esztendős férfit jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, és öt év fegyházbüntetéssel sújtotta. A 74 éves házaspárt ugyanezért a bűncselekményért a törvényszék két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte.

A vádirat lényege szerint a mezőgazdasági mérnökként végzett, mesterszakos hallgatóként tanuló, és közben vállalkozóként dolgozó férfi 2021 tavaszán megállapodott az alacsony jövedelemmel rendelkező idős párral, hogy tanyájukon az ingatlan felújításhoz szükséges pénz megszerzése érdekében indiai kendert termesztenek. A kifejlett növényekből előállított marihuánát a férfi akarta értékesíteni.

TANYÁN TERMESZTETTÉK A FÜVET

A megállapodásnak megfelelően a férfi 600 kendervetőmagot vásárolt, azokat átadta házaspárnak, akik 400 magot hódmezővásárhelyi tanyájuk körül tápanyagban gazdag virágföldkeverékbe ültették. A vádlottak a tanya egyik oldalában, valamint a tanya mögött két ültetvényt hoztak létre, melyeket folyamatosan gondoztak, hálóval körbekerítettek, és kültéri biztonsági kamerákkal folyamatosan ellenőriztek. A vallomásaik szerint a vádlottak meglepődtek, milyen bőséges termést hoztak az ültetvények.

A PADLÁSON ÉS AZ UDVARON SZÁRÍTOTTÁK A NÖVÉNYT

A már beérett egyedeket az idős pár a tanya padlásán és az udvaron kifeszített kötelekre erősítve szárította ki, a kiszáradt virágokat és növényi törmeléket pedig edénybe tették, és várták, hogy a férfi a pénzt – a marihuána grammjáért ezer forintot – kifizesse és a drogot elvigye, majd értékesítse.

2021-BEN TARTOTTAK HÁZKUTATÁST

2021. július 8-án a rendőrség – egy névtelen bejelentés alapján – házkutatást tartott a tanyán, és csaknem háromszáz tő élő kendernövényt, illetve kiszárított példányokat, növényi törmeléket, valamint megmaradt vetőmagot foglalt le. Az élő, nőivarú kendernövények száma csaknem háromszorosa volt a jelentős mennyiség alsó határának. Az elsőrendű vádlott a bírósági eljárás során arra hivatkozott, hogy a bűncselekmény idején kábítószerfüggő volt, ami fokozatosan alakult ki nála, és ez személyiség- és mentális zavarokhoz vezetett nála.

MAGÁNSZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IS KÉSZÜLT

Ügyében magánszakértői vélemény készült, mely szerint függősége enyhe fokban korlátozta, hogy cselekménye következményeit felismerje. A magánszakértői véleményt a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértők cáfolták, azt teljesen megalapozatlannak tartották. Dávid Gabriella ügyész kezdeményezte, hogy a magánszakértők véleménye miatt induljon nyomozás.

NEM VOLT BIZONYTÉK ARRA, HOGY TOVÁBBADÁSRA SZÁNTÁK A MARIHUÁNÁT

Horváth-Tóth Imola bíró az indoklás során kifejtette, a jelentős mennyiség ellenére semmilyen bizonyíték nem utalt arra, hogy a vádlottak továbbadásra szánták az előállított marihuánát. Az elkövetéskori jogszabályok alapján a bűncselekmény öt és tíz év közötti szabadságvesztéssel sújtható. A bíróság enyhítő körülményként vette számításba a vádlottak büntetlen előéletét, a jelentős időmúlást, valamint a házaspár tényfeltáró, beismerő vallomását, megbánását, idős korát és rossz egészségi állapotát, így esetükben elegendőnek látta felfüggesztett büntetés kiszabását. Az ügyészség eltérő minősítés és súlyosítás, az elsőrendű vádlott védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb