Minden elismerésünk! Rekordot döntött Dr. Bajmócy Péter: senki sem járt több magyarországi településen, mint az SZTE oktatója
Dr. Bajmócy Péter, az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézet egyetemi docense a Magyarországon található, 3155 közigazgatásilag önálló település – városok és falvak – mindegyikébe eljutott – tudatta szerkesztőségünkkel az egyetem. Kiemelték, hogy a települések jelentős részét tömegközlekedéssel érte el.
Mint megtudtuk, olyan helyeken is járt Dr. Bajmócy Péter, ahol már csak egyetlen ember él, sőt olyanokon is, amelyek kihaltak. Volt, hogy szökött állami gondozottnak nézték és majdnem ott ragadt egy településen. Inspiráló története nemcsak érdekes, de hasznos is. Személyes tapasztalatait kutatásai és oktatói munkája során is kamatoztatja.
A TÖBB MINT 3 EZER TELEPÜLÉS MEGKÖZELÍTÉSE MÁR ÖNMAGÁBAN IS KIHÍVÁSOKAT JELENTETT
A 3155 magyar város és falu megközelítése már önmagában kihívásokat tartogatott. Az SZTE TTIK FFI Társadalomföldrajz Tanszék egyetemi docensének oktatási és kutatási területei is kapcsolódnak a településekhez. Az etnikai- és vallásföldrajz, kvantitatív társadalomföldrajz, város- és vidékföldrajz (szuburbanizáció, aprófalvak, külterületek) és a turizmusföldrajz szakértőjének különös hobbija már gyermekkorában elkezdődött.
SZÜLEIVEL JÁRTA AZ ORSZÁGOT
“Szüleimmel jártam az országot, később földrajz szakos egyetemistaként voltak terepgyakorlatok, ott is eljutottam néhány településre. Az igazán gyors növekedés akkor indult el, amikor 1996 környékén Kovács Csaba kollégámmal együtt megkaptuk a tanszék terepgyakorlatainak a szervezését. Az első pár évben a hallgatókat be lehetett vonni kutatásainkba, három nagy projektünk keretében az ország különböző részeit jártuk be 4-5 év alatt, minden terepgyakorlaton más részeket: településeket körben az országhatár mentén, falvakat a nagyvárosok agglomerációjában vagy tanyás településeket az Alföldön. Így elég sok és elég különleges helyre is eljutottam, és ekkor merült fel a gondolat, hogy összeírjam, hol jártam már. Innentől kezdve ezt a listát folyamatosan bővítettem, tudatosan próbáltam eljutni olyan településekre, ahol még nem jártam. Ekkor még több mint 1000 település hiányzott és persze egyre nagyobb kihívás volt, amikor fogytak a helyek. Innentől kezdve még további 10 évbe telt, mire eljutottam minden önálló településre. 2014 nyarára pipálhattam ki a két utolsó települést, a Somogy vármegyei Rinyaújnépet és Varászlót” – mesélt hobbijáról Dr. Bajmócy Péter.
NEM JÁRT SENKI TÖBB ÖNÁLLÓ TELEPÜLÉSEN
A Szegedi Tudományegyetem oktatójánál nem járt senki több önálló településen Magyarországon – hiszen ő mindegyiken volt már. Hogy ez rekord vagy nem, arról nincs tudomása.
“Az oktatói munkámban közvetlenül és közvetetten is tudom használni ezt a tudást. Szervezek terepgyakorlatokat, tanulmányutakat a legérdekesebb, legkülönlegesebb településekre. Most is van egy ilyen terv: eljutni hallgatókkal pár kihalás közeli baranyai faluba. Előadásokon számos ilyen életszerű példát tudok hozni. És persze sokat segít az, hogy hitelessé válok azzal, hogy jártam ezeken a helyeken, megtapasztaltam az ottani folyamatokat, hogy személyes példákat tudok hozni, számos hallgatót tudok inspirálni ilyen kutatásokra. És persze alapszinten el tudok beszélgetni mindenkivel a lakóhelyéről vagy annak környékéről” – mondta.
VAN, AHOL MÁR CSAK 1-1 HÁZ ÁLL
“Különleges élmény megtapasztalni Iharkutat, melynek helyén ma egy külszíni bánya tátong, Derenket, amelyet Horthy Miklós medvevadász területnek nyilvánított és emiatt az egész falut lebontották, vagy a zalai Pusztaszentlászlót és a baranyai Korpádot, ahol már csak 1-1 ház áll” – emlékezett vissza az SZTE oktatója. Dr. Bajmócy Péter az SZTE honlapjának adott interjúban felelevenítette az országjárás további legkülönlegesebb kalandjait és legtanulságosabb tapasztalatait is. Arról is beszélt, milyen további kihívásokat tartogat Magyarország településeinek bejárása. A teljes interjút ITT találod.



