Közélet

Átlátszó: Kínából érkezhettek azok az autók, amelyeket szétszednek, majd összeraknak a szegedi BYD félkész csarnokában (képekkel)

Eredetileg 2025 végére ígérték a termelést a szegedi BYD-gyárban, ám úgy tűnik, jó, ha 2026 második negyedévében elindulhat bármi a gyárban – hiába kezdődtek el a gyártáspróbák az üzemben. Videófelvételek készültek ugyanis arról, ami a gyár összeszerelő csarokában folyik. Ezeken az látszik, hogy már teljesen kész, festett, feltehetően Kínából érkezett autókat raknak össze, majd szednek szét (kérdés, hogy a gyártáspróba miatt-e), a gyártósor másik felén még el sem készült a csarnok, emellett pedig a présüzem és a festőüzem sem használható. A felvételek valódiságát a BYD egyelőre nem cáfolta.

Kész, fényezett, feltehetően Kínából érkezett autókat szerelhetnek össze, majd szedhetnek szét a szegedi BYD-gyár összeszerelő csarnokában, miközben a gyár több kulcsfontosságú üzeme még el sem készült. A videófelvételek alapján a helyszínen jelenleg inkább próbaszerelés folyhat, mint valódi autógyártás – részletezi az Átlátszó azokra a videófelvételekre hivatkozva, amelyet a szerkesztőségükkel osztottak meg. Az Átlátszó következtetésének helyet adhatunk, hiszen, ahogy arról a Szeged365.hu több ízben beszámolt, a gyárban egy ideje gyártáspróba zajlik.

NEHÉZ ELKÉPZELNI, HOGY HAMAROSAN ELINDUL A GYÁRTÁS

Mint írják, a felvételeken az látszik, hogy a gyártósor előtt két sárgára festett karosszéria vár szerelésre. A csarnokban viszonylag kevés dolgozót láthatunk, a háttérben pedig BYD feliratú dobozok sorakoznak. A gyártósor másik oldalán azonban egészen más képet mutat a csarnok: az építkezés még messze nem készült el, szemétkupacok és félkész szerkezetek láthatók. A felvételeket készítő forrás szerint az építkezés állapota alapján nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben valódi gyártás indulhatna, holott a jelenlegi ígéret szerint a gyártás kezdete 2026 második negyedévében várható.

KÉSZ AUTÓKAT SZERELNEK SZÉT, MAJD ÖSSZE

Az Átlátszó emellett egy további fontos részletre is felhívja a figyelmet: a felvételeken ugyanis látható, hogy teljesen kész, fényezett, összeszerelt járművek állnak a csarnokban. A lap információi szerint több konténernyi kész autó érkezhetett a gyárba Kínából, amelyeket a szerelőcsarnokban szétszednek, majd újra összeszerelnek (arról egyelőre nincs információ, hogy a kész autókat a gyártáspróba miatt hozták-e Szegedre).

A csarnokon kívül az építkezés szintén félkész állapotban van – emeli ki a lap. A felvételek azt is megmutatják, hogy több helyen még az alapvető infrastruktúra sem készült el teljesen, így egyelőre az is kérdéses, hogyan történhetne innen nagyobb mennyiségű új autó gyártása és kiszállítása.

A GYÁR VÍZIGÉNYE EGY 50 EZRES VÁROSÉVAL EGYENLŐ

Az Átlátszó kiemeli, önmagában az, hogy egy vállalat hogyan építi fel a saját gyárát, nem feltétlenül lenne közérdekű kérdés. A szegedi BYD-beruházás azonban jelentős állami támogatással valósul meg. Az Átlátszó számításai szerint eddig nagyjából 120–130 milliárd forintot költhettek el a gyárhoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésekre. Emellett a gyár jelentős vízigényére is felhívják a figyelmet: a környezethasználati engedély szerint a BYD üzeme akár egy 50 ezres város vízfogyasztásával is felérhet.

A GYÁRTÁSPRÓBA ELINDULT

Ahogy arról a Szeged365.hu több ízben beszámolt, a BYD szegedi gyárában bár a próbagyártás még nem, a gyártáspróba már elindult. Azaz jelenleg a gépek tesztelését és üzembe helyezését végzik. Bár az, hogy jelenleg az üzemben csupán a gyártáspróba zajlik arra utalhat, hogy a gyár érdemi termelése jócskán megcsúszhat, a jelenlegi információk szerint az üzem gyártása 2026 második negyedévében elindulhat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb