Megvan Orbán Viktor országjárásának a teljes menetrendje: Szegedre már nem, de Csongrád-Csanád vármegyébe még kétszer ellátogathat a miniszterelnök
Február végén látogatott utoljára Csongrád-Csanád vármegyébe Orbán Viktor. Akkor Kisteleken és Csongrádon tartott fórumot, előtte pedig Mórahalmon. A Kontroll most megszerezte a miniszterelnök országjárásának teljes menetrendjét, amiből kiderült, hogy Szegedre ugyan már nem jön, de a vármegyénkbe igen. A lap szerint Hódmezővásárhelyen és Szentesen is fog kampányolni Orbán Viktor.
Pécsre, Szegedre és Nyíregyházára sem megy el személyesen kampányolni Orbán Viktor, az országjárásának utolsó állomásai áprilisban Sopron, Debrecen és Székesfehérvár lesznek – írja a Kontroll.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYRE JÖN ORBÁN ELŐSZÖR
A lap kiemelte, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik munkatársa a rendelkezésükre bocsátotta azt a listát, ami Orbán Viktor hétfőn induló országjárásának az összes állomását tartalmazza. Eszerint:
- kedden Egerben,
- szerdán Dunaújvárosban,
- pénteken Szentendrén,
- szombaton Miskolcon,
- vasárnap pedig Hódmezővásárhelyen mond majd beszédet a miniszterelnök.
A csütörtököt azért kell kihagynia, mert március 19-re összehívták az EU állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács ülését Brüsszelben, ahonnan csak másnap érkezik haza Orbán Viktor. A következő héten viszont már teljes a miniszterelnöki országjárás naptárja:
- 2026.03.23. Kecskemét
- 2026.03.24. Nagykanizsa
- 2026.03.25. Esztergom
- 2026.03.26. Törökszentmiklós
- 2026.03.27. Békéscsaba
- 2026.03.28. Pécel
- 2026.03.29. Győr
- 2026.03.30. Szolnok
- 2026.03.31 Ráckeve
- 2026.04.01. Szentes
- 2026.04.02. Szombathely
Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe után Orbán már kizárólag diadalmenetre számít: a keddi beszédének fővárosi helyszínét ugyan még nem döntötték el, szerdától péntekig viszont már csakis a korábban fideszes településekre fókuszál majd:
- 2026.04.07. (valószínűleg Budapest)
- 2026.04.08. Sopron
- 2026.04.09. Debrecen
- 2026.04.10. Székesfehérvár
A teljes listából jól látszik, hogy Pécsre, Szegedre vagy Nyíregyházára már nem látogat el. Városunkban tavaly decemberben volt. A többnyire délután 16 vagy 18 órakor kezdődő utcai fórumokon Orbánt természetesen a TEK emberei védik majd, de a közönség soraiban is lesznek civil ruhás rendfenntartók. A Kontroll értesülései szerint minden helyszínen lesz profi hangosítás és színpad, így a miniszterelnöknek nem egy széken állva kell majd kiabálnia, mint tette azt négy évvel ezelőtt, amikor hasonló kampánykörútra indult a választás előtt.



