Hatalmas inspiráció a fiataloknak: Kapu Tibor Hódmezővásárhelyen járt
Hódmezővásárhelyen járt Kapu Tibor űrhajós, ugyanis a Szent István Általános Iskola “Csillagösvény” programjához kapcsolódó űrtechnológiai konferencián vett részt, valamint találkozott a város polgármesterével is.
A Szent István Általános Iskola „Csillagösvény” programjához kapcsolódó űrtechnológiai konferencián a diákok mutatták be saját projektjeiket, amelyek az űrkutatáshoz és a világűrhöz kapcsolódtak – írja a Hódpress.
INSPIRÁLJA A GYEREKEKET
Kapu Tibor űrhajós – aki az elmúlt években a magyar űrprogram egyik arca lett – elmondta, hogy különösen nagy élményt jelentett számára látni, milyen hatással volt a küldetés a fiatalokra. A gyerekek előadásaiban ugyanis visszaköszöntek azok a kísérletek és témák, amelyekkel ő és társai a Nemzetközi Űrállomáson dolgoztak. Szerinte ez is bizonyítja, hogy a program egyik legfontosabb hozadéka az inspiráció, amelynek igazi eredményei csak évek vagy akár évtizedek múlva lesznek láthatók – írja a lap.
SAJÁT TAPASZTALATAIRÓL IS MESÉLT
A nap során az űrhajós nemcsak előadást tartott, hanem a saját tapasztalatairól is beszélt: a kiválasztásról, a többéves felkészülésről, emellett az űrben szerzett élményekről. Azért, hogy a diákokhoz közelebb hozza a világűrt fotókkal, videókkal és személyes történetekkel is készült. Kapu Tibor elmondása szerint az ilyen találkozások sokat adnak számára, hiszen közvetlenül tapasztalhatja meg, hogy a küldetés képes közvetlenül motiválni a következő generációt. A látogatásának egyik fénypontja az lehetett, amikor egy hét éves kisfiú mesélte el neki, hogy maga is űrhajós szeretne lenni.
DÉLUTÁN A POLGÁRMESTER FOGADTA
A délelőtti programot követően, 13 órakor a hódmezővásárhelyi városházán fogadta Kapu Tibort Márki-Zay Péter polgármester, valamint a város két alpolgármestere. A találkozó során szó esett az űrkutatás jelentőségéről, a fiatalok tudományos érdeklődésének erősítéséről, valamint az oktatás és a tehetséggondozás szerepéről.
Fotók: Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola FB










