Közélet

Szeged365 Live: Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen (galériával és videókkal, frissítve)

16 óra után kezdődik Hódmezővásárhelyen Orbán Viktor miniszterelnök beszéde Hódmezővásárhelyen. Az esemény a színpad felé tartó látványos magyar zászlós menettel kezdődött.

Tudósítónk már a helyszínen van, a beszédet élőben követhetitek majd a Szeged365 Facebook-oldalán!

FRISSÍTVE (16:10): PERCEK KÉRDÉSE ÉS KEZDŐDIK A BESZÉD

FRISSÍTVE (16:25): ELSŐKÉNT LÁZÁR JÁNOS BESZÉL

Orbán Viktor beszédét Lázár János nyitotta meg. Rövid beszédében megosztotta a közönséggel a véleményét Ukrajnáról és a Tisza Pártról.

FRISSÍTVE (16:32): ORBÁN VIKTOR MEGKEZDTE BESZÉDÉT

FRISSÍTVE: ORBÁN VIKTOR A HÁBORÚ ÁRNYÉKÁRÓL BESZÉLT

Beszédében Orbán Viktor elmondta, hogy az országjárásának célja, hogy a szavazóival újra megkösse a háborúellenes szövetséget, amelyet 2022-ben kötöttek, és röviden beszélt az elmúlt négy évről.

A kormányfő elmondása szerint az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása előtt megígérte, hogy távol tartja azt Magyarországtól. Véleménye szerint az olyan eredményeket, mint például a 14. havi nyugdíjat vagy a családtámogatásokat a háború árnyékában érte el a kormány.

Hozzátette: „Magyarországon az apa férfi, anya adómentes.”

ORBÁN: „MI NEM TARTOZUNK UKRAJNÁNAK SEMMIVEL!”

Ezek után a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy bár véleménye szerint Magyarország mindent megtett Ukrajna megsegítéséért, ezt nem teheti Magyarország tönkretétele árán.

Ukrajna Uniós csatlakozása ellen két érvet hozott fel: elmondása szerint egyrészt az bevonná Európát a háborúba, másrészt úgy véli, az ukrán tagság megnehezítené Magyarországnak az érdekeik érvényesét az EU-ban.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Ukrajna „mindenre képes”, ezért szerinte az ukrán követeléseknek való megfelelés „adósrabszolgaságot” jelente a magyarok számára.

„GYÜLEKEZNEK VIHARFELHŐK AZ ÉGEN”

Beszédében Orbán kitért arra is, hogy szerinte számos kihívás várható a jövőben az országra nézve. Példaként említette az orosz-ukrán konfliktust, az energiaválságot és a Közel-keleti helyzetet. Elmondta, hogy ezek a problémák nem úgy érkeznek, mint egy Bud Spencer filmben, hogy le lehet őket ütni, ahogy jönnek, hanem egyszerre érkeznek.

A beszéd végén a miniszterelnök megköszönte a nézőknek részvételüket és az elmúlt négy év és tizenhat év támogatását is. Megemlítette, hogy az első gyűlését Hódmezővásárhelyen több mint 30 évvel ezelőtt tartotta.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb