Egy különleges életmű érkezik csütörtökön Szegedre: Szajkó István képei most egészen közel kerülnek hozzánk, mutatjuk, mire lehet számítani!
Március 26-án este nem egy szokványos kiállításmegnyitóra készül a Délvidék Ház Szegeden: a „Homoktól a kőig” című emléktárlat Szajkó István festőművész világát hozza el úgy, hogy közben nemcsak a képeket, hanem egy teljes életút rezdüléseit is megérezheted. Az esten megszólal az özvegy, Szajkó-Illés Andrea is. A kiállítást Sagmeister Laura festőművész méltatja, Lantos Zoltán hegedűművész pedig zenével emeli még magasabbra az eseményt, amelyet kötetlen beszélgetés és koccintás zár a Délvidék Ház Újvidék termében.
Korábban már beszámoltunk erről a különleges eseményről a Szeged365-ön. Ha lemaradtál róla, itt tudod elolvasni az előző cikkünket:
Március 26-án, csütörtökön 18 órától a Délvidék Ház Újvidék termében nyílik meg Szajkó István emlékkiállítása, ahol a festőre özvegye, Szajkó-Illés Andrea emlékezik, a kiállított műveket Sagmeister Laura festőművész méltatja, az est hangulatát pedig Lantos Zoltán hegedűművész játéka emeli még magasabbra. A megnyitó után kötetlen beszélgetés és koccintás következik, maga a kiállítás pedig egy hónapon át, ingyenesen látogatható a helyszínen, 9 és 16 óra között.
Szajkó István 1955-ben született Csonoplyán, tanulmányait Újvidéken kezdte, majd a zágrábi Képzőművészeti Akadémián diplomázott festészet szakon. Művészetét a természetélmény, a táj és az emlékezés rétegei formálták, képein pedig gyakran jelent meg a bicikli, amely idővel szinte védjegyévé vált. Pasztellben különösen érzékenyen nyúlt a zöldekhez, kékekhez és sárgákhoz, de olajjal és vízfestékkel is dolgozott. A mostani szegedi tárlatot Keller Amy fotóművész válogatott felvételei teszik még személyesebbé, amelyek a lókúti műterem atmoszféráját is közelebb hozzák.
Talán ettől lesz igazán erős ez a kiállítás: nem pusztán képeket mutat meg, hanem azt az utat is, amely a bácskai homoktól a bakonyi kövekig vezetett. Csonoplya, ahonnan Szajkó István elindult, Zombortól keletre fekszik, és a település nevét már 1399-ben feljegyezték. Ebben az időmélységben valahogy még érthetőbbé válik Szajkó festészetének belső csendje is, hiszen nála a táj sosem csak háttér volt, hanem megőrzött emlék, kapaszkodó és lenyomat egyszerre.
