Több ezer óvodapedagógus hiányzik a rendszerből, hiába jelentkeznek egyre többen az alapképzésekre
Évről évre nő az óvodapedagógus képzésekre jelentkezők száma, a szakemberhiány azonban továbbra is jelentős: a Pedagógusok Szakszervezete szerint több ezer óvodapedagógus hiányzik a rendszerből, amit az emelkedő felvételi számok egyelőre csak részben tudnak ellensúlyozni – írja hétfőn az Eduline.
Az oktatással foglalkozó portál arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett az óvodapedagógus alapképzésekre jelentkezők száma:
- 2024-ben első helyen 3459-en,
- 2025-ben már 4499-en,
- 2026-ban pedig 4808-an jelölték meg a szakot első helyen.
A jelentkezők számának emelkedése ellenére azonban az óvodapedagógus-hiány továbbra is tartós probléma. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) korábban azt közölte: országszerte 4000-4500 óvodapedagógus hiányzik a rendszerből. Ezt a hiányt pedig az idei felvételi adatokban látható növekedés csak részben enyhítheti – véli az Eduline.
AZ EGYIKLEGTÖBBET TÁRGYALT KÉRDÉS A BÉREZÉS
Kiemelték, hogy az egyik legtöbbet tárgyalt kérdés a bérezés. Felhívták a figyelmet arra, hogy az Oktatási Hivatal tavalyi valaszából az derült ki, hogy középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak csak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.



