Nagy nap ez a mai: Magyarországra látogat J.D. Vance, már úton van Budapestre
Kedden Magyarországra látogat J.D. Vance amerikai alelnök, hogy tárgyalásokat folytasson Orbán Viktor miniszterelnökkel. A felek több hivatalos eseményen is részt vesznek, emelett kormányzati szintű egyeztetéseket is folytatnak majd.
A program kiemelt eseménye a karmelita kolostorban tartott közös sajtótájékoztató lesz, ami kedden 13:20-kor kezdődik. A hivatalos menetrend szerint kedd délután nagygyűlést is tartanak az MTK Sportparkban, amit a magyar–amerikai barátság napja alkalmából szerveznek meg. Itt J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond.
MÁR VÁRJA A TALÁLKOZÁST
Az amerikai alelnök az újságíróknak azt mondta, várja, hogy találkozzon a magyar miniszterelnökkel, „jó barátjával”. Azt, hogy J.D. Vance már úton van Budapestre Alex Raufoglu, a The Kyiv Post újságírója a közösségi oldalán jelentette be. Több kérdésre is válaszolt az újságíróknak, mint mondta:
“számos, az amerikai–magyar kapcsolatokkal kapcsolatos témáról fogunk beszélni. Nyilvánvalóan Európa, Ukrajna és az összes többi kérdés is elég jelentős szerepet fog kapni”
– fogalmazott J.D. Vance.
JUST NOW!! VP Vance departs for Budapest, tells reporters he's looking forward to seeing his “good friend Victor [Orban].”
— Alex Raufoglu (@ralakbar) April 7, 2026
“We'll talk about any number of things related to the US Hungary relationship. Obviously, I'm sure Europe and Ukraine and all the all the other stuff… pic.twitter.com/1E84eaIwA9
Az Index emlékeztet, hogy páncélautók, lezárt utak, és ideiglenes repülési zárlat is lesz az alelnök érkezéskor és a visszainduláskor, készenlétbe helyezett vadászrepülők, parkolási tilalom az utakon, a tereken, ahol az amerikai alelnök elhaladhat.



