Ukrán pénzszállítók ügye: a NAV előállt egy videóval – az ukránok ügyvédje szerint a felvétel 2023-ban készülhetett
Ahogy arról a Szeged365.hu több ízben is beszámolt, a NAV eljárást indított azokkal az ukrán pénzszállítókkal szemben, akiket 2026. március 5-én fogott el a magyar Terrorelhárítási Központ. Az ukrán állami takarékbank alkalmazottaival szemben végrehajtott akció során több millió eurót és dollárt, valamint több kilogramm aranyat foglaltak le a magyar szervek. Később, március 12-én a NAV visszaadta a pénzszállító járművet az ukránoknak. A NAV most egy sajtóközleményben számolt be az ukrán pénzállítók ügyében általuk megismert legfrissebb részletekről. A kiadott közleményre később az ukránok ügyvédje is reagált.
Az ügyben pénzmosás gyanújával indított a NAV nyomozást. A most kiadott közlemény szerint kizárólag frissen nyomtatott euró és dollár volt azokban a pénzszállító autókban, amelyeket március elején megállítottak a TEK kommandósai Magyarországon.
A NAV szerint ezek a bankjegyek korábban nem kerültek forgalomba. Azt is megállapították, hogy „az eurót az olasz jegybank nyomtatta”, továbbá hogy „a szállítások hátterében az ukrán Oshadbank mellett egy lengyel és egy gibraltári bank is fellelhető”. A közlemény szerint mindezen okokból előterjesztést tettek a főügyészség felé ún. európai nyomozási határozat kibocsátása iránt Ausztria és Lengyelország felé.
NAV: A PÉNZSZÁLLÍTÁS HÁTTERE TISZTÁZATLAN
A NAV állítása szerint a nyomozás során több arra utaló bizonyíték keletkezett, hogy a Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállítás háttere tisztázatlan, „a páncélozott autóban szállított 40 millió dollár és 35 millió eurónyi készpénz, valamint 9 kilogramm aranytömb eredete és felhasználása is bűncselekményt vethet fel”.
VIDEÓ AZ ÁLLÍTÓLAGOS HAMISÍTÁSRÓL
A vádak alátámasztása érdekében a hivatal közzétett egy felvételt a YouTube-on. A videón látható, amint egy személy jó hangulatban papírokat tölt ki. Bár a képsorokon ennél többet nem láthatunk, a NAV erre reflektálva úgy fogalmaz: „a felvételen a gyanú szerint a pénzszállításokat felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy a szállítás során egy benzinkút mellékhelyiségében dokumentumokat hamisít, társai pedig korrupciós pénzről beszélnek”. Azt azonban nem közölték, hogy a felvétel mikor és hol készült, valamint hogyan került a NAV-hoz.
A hivatal egyúttal visszautasította, hogy a nyomozó hatóság a büntetőeljárás során nem a törvények szerint járt volna el, és közölték, hogy „minden nyomozati cselekménnyel kapcsolatban videó dokumentáció is készült, amelyeket az eljárás során a hatóság a vonatkozó jogszabályok szerint kezel”.
AZ UKRÁNOK ÜGYVÉDJE: NEM MEGALAPOZOTT A GYANÚ
A Telex a NAV legújabb közleménye miatt megkereste az ukrán bank jogi képviseletében eljáró ügyvédet is, aki sajtóközleményben reagált a NAV-állításokra. A sajtóközleményből kiderül: szerintük a NAV bankjegyekre vonatkozó megállapításai „nem alapozzák meg a pénzmosás egyszerű gyanúját sem a nyomozás során, mindezek nemzetközi pénzügyi tranzakciókat képeznek”.
Az európai nyomozási határozat iránti kérelem szerintük pusztán időhúzás, „a nyomozás eredménytelenségének teljes beismerése”.
A YOUTUBE-ON KÖZZÉTETT VIDEÓRA IS REAGÁLT
„A közzétett videófelvétel 2023-ban készült, semmilyen kapcsolata nincs az elfogott szállítmánnyal, és a legénység kihallgatásakor fel sem merült ilyen kérdés a hatóság részéről. A videófelvételen, amennyiben az valós, nem hangzott el bűncselekmény elkövetésére való utalás. A videó helyszín, időpont és a jelenlévő személyek megjelölése nélkül nem más, mint a nyomozó hatóság kommunikációs figyelemelterelése, amely büntetőjogi felelősség megállapítására vagy akár egyszerű gyanú közlésére is alkalmatlan.”
Az ukrán bank jogi képviseletét ellátó dr. Horváth Lóránt ügyvédi iroda szerint a kormányrendelet hatályba lépésétől kezdődő közel egy hónap alatt sem kaptak sem érdemi bizonyítékot, sem gyanúsítást, valamint továbbra sincs válasz arra, „milyen jogalapon tartja magánál a magyar állam a vagyont, és mi volt az oka a pénzszállítók jogellenes fogvatartásának, kiutasításának és a velük szemben alkalmazott embertelen
bánásmódnak”.



