Felsorakozott a szegedi kortárs képzőművészet legjava: közel ezer nevezés érkezett a REÖK XXI. Táblaképfestészeti Biennáléjára
Lezárult a zsűrizés a XXI. Táblaképfestészeti Biennáléra: a REÖK-ben májusban nyíló rangos kiállítás anyagát csaknem 900 beérkezett pályamunka közül válogatta ki a háromtagú szakmai zsűri: Dr. Nátyi Róbert művészettörténész és a REÖK vezető kurátora, valamint Papageorgiu Andrea és Cseke Szilárd festőművészek.
Ahogy februárban megírtuk, a nevezéseket a REÖK munkatársai február 13-tól április 6-ig várták.
A Biennálé célja, hogy átfogó képet adjon a hazai kortárs festészet aktuális irányzatairól és alkotóiról – a már ismert művészek mellett lehetőséget nyújtva az új tehetségek bemutatkozására is. A zsűri a mennyiség mellett idén is a minőséget tartotta szem előtt, így végül a csaknem 900 beérkezett nevezésből és meghívott alkotók műveiből közel 130 alkotás került be a kiállításra – derült ki a REÖK sajtóközleményéből.
A meghívott művészek közt ezúttal is több Kossuth- és Munkácsy-díjas alkotó szerepel, akik munkáikkal tovább színesítik a válogatott anyagot.
MEGNYITÓ MÁJUSBAN
A XXI. Táblaképfestészeti Biennálé hivatalos megnyitóját 2026. május 16-án, szombaton tartják a REÖK-palotában. A kiállítók teljes listája, valamint a begyűjtéssel kapcsolatos információk a REÖK honlapján olvashatók.



