Mindenmás

Hajnalban kel, juhokat terel, majd szolgálatba indul – bemutatunk egy sokoldalú szegedi törzsőrmestert

Még a kakasok sem kukorékolnak, amikor Polyák Szilárd bv. Törzsőrmester már talpon van. A Szegedi Fegyház és Börtön munkatársa egy saját ökogazdaságot is visz, amiről a büntetés-végrehajtási szervezet weboldalán számolt be részletesen.

A SZOLGÁLAT ELŐTT EL KELL LÁTNI AZ ÁLLATOKAT

A napja hajnalban indul: szolgálat előtt két órával már az állatok között van. Közel hetven racka juh, mangalicák, háziludak, két parlagi szamár és három hűséges puli tartozik a gazdasághoz. Az etetésnél nincs kompromisszum: a takarmány nagy részét maga termeli meg, a széna vegyszermentes kaszálókról származik, a többit pedig megbízható helyi gazdáktól szerzi be. A gazdaság Nagyfán, a börtön közelében működik, ahol istállókat és aklokat bérel. Napközben itt legel a nyáj, estére pedig visszatereli őket. A többi állat a szolgálati házhoz tartozó épületekben kap helyet.

MÁR GYEREKKÉNT IS SZERETTE AZ ÁLLATOKAT

2019-ben került Szegedre, és a nagyfai szolgálati lakással együtt jött az új életforma is. Először baromfikkal kezdte, aztán szépen sorban érkeztek a „nagyok”. Az állatok szeretete viszont már gyerekkorában megvolt: nagyapjától tanulta az alapokat, később még saját istállót is épített, és tinédzserként már öt tehenet gondozott egyedül.

FONTOSNAK TARTJA A HAGYOMÁNYŐRZÉST

A gazdálkodás számára nemcsak munka, hanem hagyományőrzés is. A racka juh gyapja és bőre ma is keresett, például subákhoz vagy akár busójelmezekhez. Bár a hétköznapokban inkább gumicsizmát húz, jeles alkalmakon előkerül a klasszikus pásztorviselet is.

SOKOLDALÚ EMBER, TÖBB HOBBIVAL

És ha mindez nem lenne elég, van még egy szenvedélye: a motorozás. Polyák Szilárd egy egyedire épített Harley-Davidson Fat Boy tulajdonosa, amit sokan a Terminátor 2-ből ismerhetnek. A két világ pedig néha össze is ér: nemrég például a motor nyergéből kellett visszaterelnie a szökésben lévő szamarakat a falu határában.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb