Mindenmás

Felrobbantotta szelevényi házát, hogy végezzen magával és kislányával – hét év börtönre ítélték a nőt, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik az ügy

A Szegedi Ítélőtáblán folytatódik annak a nőnek az ügye, aki 2025-ben gázrobbantást idézett elő szelevényi házában, hogy végezzen magával és kilencéves kislányával.

Az MTI beszámolója szerint a Szolnoki Törvényszék 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és közveszélyokozás bűntette miatt ítélte el a nőt.

A vádlott 2025-ben a gázcsöveket elfűrészelve és a konyhai gáztűzhely szabályozó gombját nyitott állapotba helyezve idézett elő gázrobbanást, amelyben az épület kigyulladt és összedőlt. A nőt és gyerekét a tűzoltók mentették ki a romok közül. A gyerek nyolc napon túl gyógyuló életveszélyes sérüléseket szenvedett. Halálát az idejében érkező egészségügyi ellátás, valamint az azt követő komplex, intenzív terápiás kezelés hárította el – írja az MTI.

HIRTELEN ELHATÁROZÁSBÓL CSELEKEDETT

A bizonyítási eljárás eredményeként a bíróság megállapította, hogy a nő nem tervelte ki előzetesen tettét, hanem hirtelen elhatározásból cselekedett, amit családi, magánéleti, egzisztenciális válsága váltott ki.

ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK

A törvényszék a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a nő a cselekmény elkövetésekor beszűkült tudatállapotban volt, amely közepes fokban korlátozta abban, hogy felismerje cselekményének veszélyességét a társadalomra. Továbbá a büntetlen előéletet, az eljárás során tanúsított megbánó magatartást és azt, hogy az emberölés bűntette kísérleti szakban megrekedt – közölte a bíróság sajtóosztálya.

SZEGEDEN FOLYTATÓDIK AZ ÜGY

A döntés nem jogerős. Az ügyészség ugyan tudomásul vette az ítéletet és a vádlott sem élt fellebbezéssel, a vádlott védője azonban a büntetés enyhítése iránt fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb