Tilos megzavarni a tiszavirágzást: akár büntetőeljárás is indulhat a szabályszegők ellen
Korábban már beszámoltunk róla, hogy megkezdődött hazánk egyik legkülönlegesebb természeti jelensége, a tiszavirágzás. A látványos rajzás évről évre számos érdeklődőt vonz a Tisza partjára, ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a védett kérészfaj megzavarása súlyos szankciókat von maga után. Erre hívja fel a figyelmet legfrissebb közleményében a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is.
A közlemény kiemeli, hogy a tiszavirág hazánk egyik védett rovarfaja. Ez a nagyméretű kérész életének jelentős részét – akár három évet is – lárvaként tölti a folyó medrében, majd egyetlen napra emelkedik a víz felszínére, hogy párosodjon és biztosítsa a faj fennmaradását. Ezt követően rövid időn belül elpusztul.
RENDKÍVÜL ÉRZÉKENY ÉLŐLÉNYEK
A tiszavirág rendkívül érzékeny a víz minőségére, ezért jelenléte a folyók egészséges állapotának egyik legfontosabb jelzője. Európa legtöbb vízfolyásából már eltűnt, napjainkban elsősorban a Tiszán, valamint néhány mellékfolyóján – így a Körösön és a Bodrogon – található meg.
VESZÉLYEZTETETT FAJ
A védett faj állományát a horgászati célú illegális gyűjtés és pusztítás is veszélyezteti. A tiszavirág természetvédelmi értéke egyedenként 10 ezer forint. A jogszabályok értelmében tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása és elpusztítása, valamint a rajzás szándékos megzavarása. A jogsértők szabálysértési vagy akár büntetőeljárásra is számíthatnak.
Különösen fontos, hogy a vízen közlekedők is körültekintően járjanak el. A rajzás szándékos megzavarása – például ha valaki kisgéphajóval hajt bele a kérészek tömegébe – természetkárosításnak minősül.
FOLYAMATOS ELLENŐRZÉS VÁRHATÓ A TISZÁN
A természeti érték megóvása érdekében a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel együttműködve fokozott ellenőrzéseket végeznek a rajzás időszakában.
Vigyázzunk közösen erre a páratlan természeti kincsre, hogy még hosszú éveken át gyönyörködhessünk a varázslatos „virágzásban”!



