Kopasz Bálint abszolút favorit, Csizmadia Kolos is az éremért harcol majd – csütörtökön startol a kajak-kenu Európa-bajnokság, több szegedi versenyzőnek is szurkolhatunk
Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a portugáliai Montemor-o-Velhóban csütörtökön kezdődő kajak-kenu Európa-bajnokság előtt, a 15 kajakostól nyolc-tíz, a 11 kenustól hat érmet vár a szakvezetőjük. A viadal a kétéves olimpiai kvalifikációs versenysorozat újabb állomása lesz, ahol több szegedi versenyző is megméretteti magát!
A kajakosokat irányító Tóth Dávid az MTI-nek elmondta, a szezon elején sűrű volt a program, a válogató után következett a szegedi, majd a brandenburgi világkupa, azt követően azonban volt két és fél hetük arra, hogy felkészüljenek a kontinensviadalra.
A csapat egy része Dunavarsányban edzett, a többség pedig Szolnokon, míg Varga Ádám és Kopasz Bálint Budapesten, illetve Szegeden készült.
A szakember úgy látja, minden egység tudott előrelépni az elmúlt időszakban.
NÁDAS BENCE, CSIZMADIA KOLOS ÉS KOPASZ BÁLINT IS EVEZŐT RAGAD
A férfi kajakosoknál ezer méter egyesben az algyői származású Kopasz Bálint, ötszázon párosban Kurucz Levente és Fodor Bence duója, négyesben pedig a Nádas Bence, Fodor, Kurucz, Tótka Sándor összeállítású egység állhat rajthoz. Ötszáz egyesben a háromszoros címvédő Varga Ádám szerepel, aki ötezren is indul, míg kétszázon Balogh Gergely bizonyíthat.
“Balogh Gergely a vk-n ezüstérmes tudott lenni, majd a szétlövésen megelőzte a szám világbajnoki címvédőjét, Csizmadia Kolost, így bízom benne, hogy az Eb-n is éremért harcol majd”
– nyilatkozott Tóth Dávid.
ABSZOLÚT FAVORIT KOPASZ BÁLINT
“Varga Ádám saját bevallása szerint is mélyponton van, a világkupák nem igazán sikerültek neki, de remélem, hogy ismét versenyben lesz az aranyért. Kopasz Bálint a szám specialistája, abszolút favorit, így tőle minimum az érem az elvárás. Persze mindig jöhet valaki, akire senki nem számít, de világbajnokként esélyes a győzelemre. Ugyanez érvényes a párosra és négyesre, nem lennék meglepve, ha sikerülne nyerniük. Valószínűleg centik fognak dönteni, de ha nem történik semmi gikszer, akkor szerintem az első vagy a második helyen fognak célba érni” – nyilatkozta a verseny kapcsán Tóth Dávid.
ERŐS A MEZŐNY A NŐKNÉL
A nőknél a tavalyi Eb-n három aranyérmet szerző Csikós Zsóka ezúttal ötszáz egyesben, illetve párosban Ujfalvi Laurával versenyez majd. A két vk-n egyaránt negyedikként végző, kizárólag U23-as korú versenyzőkből álló Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna alkotta négyes az Eb-re is kiérdemelte a bizalmat Tóth Dávidtól, míg ezer és ötezer egyesben Kőhalmi Emese, a sprintszámban pedig Lucz Anna lesz ott a rajtban.
“Kőhalmi Emesétől mindkét számában érmet várok, a fiatal négyesben pedig nagyon bízom, hogy meglepetést tudnak okozni”
– latolgatta az esélyeket a kapitány, aki nyolc-tíz érmet, közte legalább négy aranyat vár a csapattól.
JÓ FORMÁBAN VANNAK A KENUSOK
A kenusokat irányító ifjabb Foltán László szerint nagyon jó formában van a válogatott, emiatt nyugodtan várja a rajtot. A férfiaknál 500 méter párosban a Fejes Dániel, Hajdu Jonatán duó harcolta ki az indulási jogot, a másik olimpiai számban, ezer egyesben, illetve ötszázon pedig Juhász István került a csapatba. Ötezer méteren a szám 2024-es Európa-bajnokának, Adolf Balázsnak, kétszázon pedig a pótválogatót megnyerő Hodován Dávidnak lehet majd szorítani.
“Dávid folyamatosan fejlődött az idény során, s az Eb egy állomás lesz számára a vb-ig vezető úton. Juhász István ifiben, ezen a pályán ért már el sikereket egyesben, persze a felnőtt mezőny az más. Kíváncsian várom, hogy mire lesz képes, de abban biztos vagyok, hogy az utolsó pillanatig harcolni fog”
– mondta az MTI-nek a kapitány, aki hozzátette, hogy: “a válogatót egyesben is megnyerő Fejes Dániel az Eb-re a párost választotta, én pedig dobogós helyezést várok tőlük. Edzésen nagyon jól mentek, bízom bennük.”
SZEGEDI EB-ÚJONC IS VERSENYBE SZÁLL
A nőknél az Eb-újonc szegedi Paragi Petra rögtön olimpiai számban, C-1 200 méteren debütál. Ötszáz egyesben a tavalyi Eb-n ezüstérmes Opavszky Réka, ötezren pedig a címvédő Csorba Zsófia indul. Ötszáz párosban a 2024-ben Európa-bajnok, olimpiai negyedik, idén Brandenburgban győztes Kiss Ágnes, Nagy Bianka kettős áll majd rajthoz, csakúgy, mint kétszáz méteren. A műsorban a vegyes négyes is szerepel, itt Opavszky, Csorba, Kollár Kristóf és Fejes alkotja a magyar egységet.
“A párosnak hosszú távon az a megoldandó feladata, hogy az Európában legjobb ukránok elé kerüljön, emellett kétszáz egyesben is fejlődniük kell, s ez a párosukra is jó hatással lesz. A fókuszban a 2028-as olimpia van, s ugyanez érvényes a többi indulóra is”
– fogalmazott ifjabb Foltán László. A várakozásokat tekintve azt mondta, hogy ha az olimpiai számokban mindkét páros dobogóra áll az Eb-n, egyesben pedig két negyedik helyet szereznek, akkor már elégedett lesz, míg összességében a hat érem a reális cél.
A PARASZAKÁGBAN IS EB-T RENDEZNEK
Montemorban a gyorsasági mellett a para szakágban is Eb-t rendeznek, a nyolcfős magyar együttesben ott lesznek a paralimpiai érmesek, azaz Varga Katalin, Suba Róbert és Kiss Péter Pál, valamint Szegedről Boldizsár Dalma is. A kontinensviadalon 39 ország közel 600 sportolója versenyez. Csütörtökön az elő-, pénteken a középfutamokat rendezik, a döntőkre szombaton és vasárnap kerül sor.



