„Rendszerváltás egyszer volt” – Sulyok Tamás szerint nem történt politikai fordulat, valamint súlyos támadásként értékelte, hogy bábnak nevezték

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Weltwoche című svájci lapnak adott interjúban visszautasította a lemondására irányuló politikai követeléseket. Azt mondta, attól tart, hogy egy személyére szabott alkotmánymódosítással próbálhatják eltávolítani hivatalából, amit a jogállamiság és a fékek-ellensúlyok rendszerére nézve is veszélyesnek tart. Sulyok hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök nem rendelkezik végrehajtó hatalommal, szerepe elsősorban a nemzet egységének … Bővebben: „Rendszerváltás egyszer volt” – Sulyok Tamás szerint nem történt politikai fordulat, valamint súlyos támadásként értékelte, hogy bábnak nevezték