Mindenmás

Fekete nap Magyarországon: nyolcan haltak meg az M1-es autópályán péntek reggel, Magyar Péter is megszólalt

Nyolcan meghaltak péntek reggel az M1-es autópályán Győr közelében, miután két baleset is történt. Előbb egy tehergépkocsi ütközött egy munkagépnek, majd a forgalmi okok miatt álló teherautóba rohant egy kisbusz. Az előbbi balesetben egy fő, az utóbbiban pedig heten vesztették életüket.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 4 óra 30 perc körül ütközött egy tehergépkocsi a munkagépnek az M1-es autópálya 114-es kilométerszelvényében, Győr közelében. A jármű ezt követően kigyulladt, a tehergépkocsi vezetője pedig a helyszínen meghalt.

KISBUSZ ÜTKÖZÖTT TEHERGÉPKOCSINAK

Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométerszelvénynél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt forgalmi okból álló tehergépkocsinak. A kisbuszban összesen kilencen utaztak, közülük hét személy a helyszínen meghalt, ketten pedig megsérültek. A 24.hu azt írja, hogy Hegyeshalom irányába vezető oldalon teljes pályás útlezárás van érvényben, a forgalmat elterelik.

MAGYAR PÉTER IS MEGSZÓLALT

“A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk” – írta a miniszterelnök a közösségi oldalán a balesetet követően.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb