Sport

Vereséggel kezdte a nyári felkészülést a Szeged-Csanád GA NB III-as csapata, de a játékban vannak biztató jelek

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a nyári időszakban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB III-as csapata. A Dorogi Bányász FC együttesét fogadták a Szent Gellért Fórumban. A szegediek végül 3-2-es vereséget szenvedtek, de a szakmai stáb szerint sok biztató jelet is láthattak a találkozón.

KÉTGÓLOS HÁTRÁNYBÓL ZÁRKÓZTAK FEL

A vendég Dorog már az első félidőben megszerezte a vezetést, majd a szünet után tovább növelte előnyét. A szegediek azonban nem adták fel: kétszer is sikerült szépíteniük, de az egyenlítés már nem jött össze, így 3–2-re a dorogiak nyerték az edzőmérkőzést.

MÉG FEL KELL VENNI A RITMUST

A találkozó után Bilics Igor vezetőedző úgy értékelt, hogy a nyári felkészülés első mérkőzése jól megmutatta, miben kell fejlődnie a csapatnak. “Ez volt az első edzőmeccsünk a nyári felkészülés során. Új csapattal, sok fiatallal kezdtük a felkészülést. Látszik, hogy még fel kell venni a ritmust a felnőtt futballhoz, de láttunk sok jó dolgot, amire támaszkodhatunk és építkezhetünk. Láttuk a hibákat is, amiben javulni kell, folytatjuk a munkát. Kemény ellenfél ellen játszottunk, ami sokat fog segíteni a fiatalok fejlődésében” – fogalamzott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb