Mindenmás

Szegedhez ezer szállal kötődő államfő távozik, már megvan, kit kérne fel utódnak Magyar Péter

Újabb nagy fordulatot vett az államfőválasztás, Magyar Péter vasárnap este bejelentette, hogy hétfőn személyesen találkozik Polgár Judittal, és megkérdezi tőle, vállalná-e a köztársasági elnöki feladatot az új alkotmány elfogadásáig. A kormányfő szerint Magyarországnak egységre, békére és pártpolitikai kötődésektől mentes elnökre van szüksége. Közben tizenhat ismert tudós, művész és sportoló is a világhírű sakkozót javasolta, miközben Sulyok Tamás megbízatása hétfőn nulla órakor megszűnik. Az ország most azt várja, mit válaszol hétfőn a világklasszis sakkozó.

Vasárnap délelőtt már megírtuk, hogy a Szegedhez ezer szállal kötődő Sulyok Tamás államfői megbízatása az Alaptörvény 17. módosításának kihirdetését követően, 2026. július 20-án nulla órakor megszűnik, az új köztársasági elnök megválasztásáig pedig Forsthoffer Ágnes házelnök gyakorolja majd az államfői jogköröket. Ha lemaradtál az előzményekről és arról, mi jön a következő harminc napban, itt tudod elolvasni korábbi cikkünket.

Magyar Péter vasárnap esti Facebook-posztjában azt írta, hétfőn személyesen találkozik Polgár Judittal, és megkérdezi tőle, kész-e az új alkotmány elfogadásáig köztársasági elnökként szolgálni Magyarországot. A kormányfő szerint az országnak most egységre, békére és olyan államfőre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. Úgy fogalmazott, az elnökség nem munkahely, hanem „a legmagasabb szolgálat”, és személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezné, ha a világhírű sakkozó igent mondana a felkérésre. A döntő válasz hétfőn érkezhet.

Polgár Judit neve vasárnap került igazán az államfőjelölti verseny középpontjába, miután a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat ismert szereplője levélben javasolta őt Forsthoffer Ágnes házelnöknek. Magyar Péter a posztja alatt azt írta, óellenzéki politikus jelölése fel sem merülhet egy olyan tisztségnél, amelynek a nemzet egységét kell megteremtenie. Göncz Árpád példáját említve azt is jelezte, az államfőnek nem feltétlenül kell jogásznak lennie. Közben az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlotta, így a döntés előtt már több markáns név is az asztalon van.

Polgár Judit pályája jóval többről szól a rekordoknál. Tizenkét évesen már a női világranglista élére állt, később egyetlen nőként átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt, az abszolút világranglistán pedig a nyolcadik helyig jutott. A versenysakk után sem vonult háttérbe, 2012-ben alapítványt hozott létre, Sakkpalota-programja 2013-tól választható tantárgy lett az általános iskolák alsó tagozatában, 2021-ben pedig beválasztották a World Chess Hall of Fame tagjai közé. Kevés magyar életút mutatja ilyen tisztán, hogyan lesz a következetes teljesítményből nemzetközi tekintély.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb