Sport

Szép volt, srácok! Történelmet írtak a Guardians játékosai: veretlen szezon után másodszor is bajnoki címet szerzett a szegedi amerikai futballcsapat

Mint korábban megírtuk, szombaton ismét bajnoki döntőt játszott a dél-alföldi régió egyetlen amerikaifutball-csapata. Amit egész szezonban építettek, azt most megkoronázták: a Guardians hazai pályán megnyerte a döntőt, ezzel megszerezte története második bajnoki címét. A szegedi amerikai futballcsapat ráadásul úgy ért fel a csúcsra, hogy a teljes idényben egyszer sem talált legyőzőre.

A SZOMBATHELY CRUSHERS KEMÉNY ELLENFÉNEK BIZONYULT

A bajnoki finálé korántsem volt könnyű a Guardians számára. A Szombathely Crushers végig kemény ellenfélnek bizonyult, az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat, így sokáig teljesen nyílt maradt a mérkőzés. Hódkertész Guardians Amerikai Futball Club Facebook bejegyzése szerint azonban a második félidőben sikerült fokozatosan növelniük a különbséget, végül pedig megszerezték a győzelmet. „Eleinte nehezen bírtunk egymással, de a második félidőben sikerült növelni a pontkülönbséget, és végül megnyerni a mérkőzést. A meccs kiegyenlített és a végsőkig izgalmas volt” – írta a klub a közösségi oldalán a döntő után.

VERETLENÜL LETTEK BAJNOKOK

A mostani siker több szempontból is történelmi a Guardians számára. Nemcsak a klub második bajnoki címét ünnepelhették, hanem az első olyan szezonjukat is lezárták, amelyben egyetlen vereséget sem szenvedtek. A hibátlan idény méltó lezárása volt a hazai döntő, ahol saját közönségük előtt emelhették magasba a bajnoki trófeát.

PIROSBA BORULT A LELÁTÓ

A döntőn rengeteg szurkoló buzdította a szegedi együttest. A Guardians külön köszönetet mondott mindenkinek, aki kilátogatott a mérkőzésre: „nagyon sokan eljöttetek tegnap szurkolni, köszönjük, hogy pirosba borítottátok a lelátót, és a folyamatos buzdítást.” A klub emellett sportszerű üzenetet is küldött ellenfelének: megköszönték a Szombathely Crushersnek a mérkőzést, a sérült játékosoknak pedig mielőbbi felépülést kívántak.

Gratulálunk a Guardians csapatának a történelmi bajnoki címhez!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb