Többször is bekábszizva, és eltiltás hatálya alatt vezetett egy Csongrád-Csanád vármegyei férfi, ráadásul autójára más kocsik rendszámát szerelte fel
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a letartóztatását indítványozta annak a férfinak, akit a nyomozó hatóság azzal gyanúsít, hogy többször is bódultan illetve eltiltás hatálya alatt vezetett, ráadásul autójára más kocsik rendszámát szerelte fel.
Az ügyészségtől megtudtuk, hogy a megalapozott gyanú szerint idén újév napján a férfi egy közúti ellenőrzés során egy megyebeli kistelepülésen megállították. A ruházatából kábítószergyanús anyagok – tablettamaradványok és növényi törmelék – kerültek elő.
RENGETEG KÁBÍTÓSZERT FOGYASZTOTT
Az ügyészség tájékoztatása szerint a szakértői vizsgálatok igazolták, hogy a férfi speedet, extasyt valamint kristályt is fogyasztott, olyan mennyiségben, hogy vérében ezek az anyagok a mérgezéses tüneteket jelentő tartományt is elérték. A fentiek után a gyanúsítottat február 28-án újra igazoltatták. Ekkor kiderült, hogy megint kristályt fogyasztott, és bódult állapotban vezetett.
MÁS RENDSZÁMTÁBLÁIT SZERELTE FEL A KOCSIRA
A megalapozott gyanú tárgyát képezi továbbá az is, hogy az elkövető a fenti esetek után több alkalommal, úgy közlekedett autójával, hogy arra három, eredetileg más járművekre kiadott rendszámot szerelt fel. Továbbá, mivel egy szabálysértési eljárásban a férfit a vezetéstől is eltiltották, így ezt követően már nem is vezethetett volna.
BŰNÜGYI FELÜGYELETBEN VOLT, DE ENGEDÉLY NÉLKÜL TÁVOZOTT
A kábítószer birtoklásának bűntette, bódult állapotban és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés vétsége valamint egyedi azonosító jel meghamisítása bűntette miatt folytatott eljárásban az elkövetőt korábban már bűnügyi felügyelet alá helyezték. Azonban kiderült, hogy hat alkalommal megszegte a kényszerintézkedés szabályait, és lakhelyét elhagyva, engedély nélkül más településre utazott.
ELRENDELTÉK A LETARTÓZTATÁST
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés ténye és veszélye, valamint a vele szemben korábban elrendelt kényszerintézkedés sorozatos megszegése folytán indítványozta. A Szegedi Járásbírság nyomozási bírája a terhelt letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. Végzését az ügyészség tudomásul vette.





