Benyújtották a törvénymódosítást! Kiderült, mikor leszünk újra Csongrád-Csanád megye
Kedd este nyújtotta be a kormány a vármegyéket megyékre, a főispánokat kormánymegbízottra átnevező törvényjavaslatát. A módosítás tervezetten 2026. október 1-jén lép hatályba, tehát ekkortól ismét Csongrád-Csanád megye leszünk.
A parlament.hu-n olvasható törvényjavaslat indoklása szerint a törvény célja a hatályos szabályozás terminológiai egységének megteremtése a területi közigazgatás és a kapcsolódó állami, önkormányzati, hatósági, igazgatási, közszolgáltatási, nyilvántartási és egyéb jogintézményi szabályozási területeken.
A MÓDOSÍTÁS OKTÓBERBEN LÉP HATÁLYBA
Mint kiderült, mindezek érdekében az egyes törvényekben előforduló vármegye, illetve vármegyei kifejezéseket megye, illetve megyei elnevezésre, a főispán megjelölést pedig kormánymegbízott elnevezésre vezeti át. Azt is kiemelték, hogy a javaslat nem irányul az érintett szervek feladat- és hatásköreinek érdemi átalakítására, nem változtatja meg a közigazgatási, hatósági vagy önkormányzati jogviszonyok tartalmát és nem érinti az egyes eljárások anyagi jogi vagy eljárásjogi feltételrendszerét. A módosítás 2026. október 1-jén lép hatályba.
A SZEGEDIEK IS ELMONDTÁK A VÉLEMÉNYÜKET
A téma kapcsán nem is olyan rég megkérdeztük a szegedieket is, és ezúttal teljes egyetértéssel találkoztunk. A legtöbb megszólaló szerint a változtatás egyszerűen visszatérés ahhoz, amit mindenki ismer. Volt, aki szerint teljesen felesleges volt korábban megváltoztatni az elnevezéseket, más pedig úgy vélte, hogy a hétköznapokban úgyis mindenki megyeként hivatkozott rájuk. A főispán cím kapcsán is hasonló véleményeket hallottunk: sokan modernebbnek, közérthetőbbnek tartják a kormánymegbízott elnevezést, amelyet korábban már megszoktak. A téma kapcsán készült videónkat itt találod:



