50 milliós fogás Csongrád-Csanádban: nemzetközi körözés alatt álló munkagépeket találtak (galéria)
Körözött, nagy értékű munkagépeket találtak egy közúti ellenőrzés során a rendőrök. A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség járőrei szerda délután a 4451-es út 2. kilométerszelvényénél állítottak meg egy bolgár honosságú Volkswagen LT28 típusú kisteherautót, amelyet egy román állampolgárságú férfi vezetett.
Az intézkedés során a jármű rakterének átvizsgálásakor összesen 14 darab, nagy értékű munkagépet találtak, amelyek eredetével kapcsolatban gyanú merült fel. A sofőr elmondása szerint a gépeket Németországban vásárolta, azonban sem számlával, sem szállítólevéllel nem tudta igazolni azok beszerzését – olvasható a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A MUNKAGÉPEKET A NÉMET HATÓSÁGOK KERESTÉK
Az alapos ellenőrzés eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a munkagépek szerepelnek a nemzetközi körözési rendszerben, és azokat a német hatóságok keresik. A mintegy 50 millió forint összértékű eszközöket lefoglalták, az ügyben a Makói Rendőrkapitányság indított eljárást.



