Szeged365 napfogyatkozás kisokos: összegyűjtöttük, honnan érdemes az ég felé nézni a Napfény Városában!
Szerda este két látványosnak ígérkező égi jelenség is érkezik városunk fölé. A részleges napfogyatkozás a napnyugta előtti órákban lesz megcsodálható. Információink szerint a napfogyatkozás Szegedről nem biztos, hogy könnyen megfigyelhető lesz, ezért részletes kisokosunkban összegyűjtöttük mindent ahhoz, hogy a maximumot hozhassátok ki ebből a ritka eseményből!
Szegedre 19:53 előtt, 19:24 körül érkezik a napfogyatkozás és a napkorong letakart területének aránya 47% körüli lesz. Városunk épületei azonban jelentősen befolyásolhatják az élményt, mivel a Nap meglehetősen alacsonyan lesz, ezért érdemes olyan helyszínt választani, ami kellően nyílt, hogy jó rálátás legyen a nyugati horizontra. Emiatt a legjobb helyek vagy toronyházak tetején vannak vagy egy kisebb kiruccanással járhatnak, például:
- a szegedi Fehér-tó környéke és a Beretzk Péter kilátó (Szatymaz közelében),
- Mórahalom, a Bizalyrezervátum környékén,
- az algyői kilátó,
- vagy éppen a téglagyári tanösvény Hódmezővásárhelyen.
A MEGFELELŐ SZEMVÉDELEM ALAPVETŐ FONTOSSÁGÚ
Fontos azonban, hogy a napfogyatkozást ne figyeljük szűrő nélkül! A Nap ugyan alacsonyan lesz, és a hold Szegeden körülbelül 40%-át kitakarja majd, a Napba nézés még így is látáskárosodást okozhat. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a speciális szűrőszemüvegek gyakorlatilag az egész országban elfogytak, még az online piactereken is, és például a Szegedi Csillagvizsgáló arról számolt be közösségi oldalán, hogy a mai napot az általuk rendelt szemüvegek valószínűleg a vámon töltik.
OTTHONI ESZKÖZÖKBŐL IS CSINÁLHATSZ NAPFOGYATKOZÁS NÉZŐT
Akkor sincs ok az aggodalomra, ha nem találsz megfelelő szűrőszemüveget. A tűlyukas vetítő biztonságos alternatíva, két perc alatt kész van, és ráadásul csak két merev papírlapra van hozzá szükség:
- szúrj egy apró, tűméretű lyukat az egyik lap közepébe,
- állj háttal a Napnak, tarts a lyukas lapot magad fölé, a másikat pedig lejjebb,
- az átszűrődő fény a Nap kicsinyített mását mutatja.

Fontos, hogy se szabad szemmel, se kamerán/telefonon ne nézz bele a Napba, a biztonságos megfigyeléshez ISO 12312-2 tanúsítvánnyal ellátott napfogyatkozás-szemüveget vagy a tűlyukas vetítő módszert használd!
A NAPFOGYATKOZÁS UTÁN A PERSEIDÁK MAXIMUMA IS MEGTEKINTHETŐ LESZ
Ha pedig már amúgy is eljutottál egy nyílt, viszonylag sötétebb helyre a részleges napfogyatkozás miatt, ne feledkezz meg róla, hogy pár órával később a Perseidák meteorraj hullócsillagaiban is gyönyörködhetsz majd:



