Közélet

Új fejlemény a húsvétkor talált robbanóanyagok ügyében, hét gyanúsított ellen nyomoznak

Húsvétkor a szerb-magyar gázvezetéknél robbanóanyagot találtak, az üggyel kapcsolatban pedig most fejlemény érkezett: a szabadkai főügyészség hétfőn közölte, hogy hét ember ellen indítottak nyomozást. A gyanú szerint a csoport illegálisan gyártott, birtokolt, szállított és kereskedett fegyverekkel, valamint robbanószerkezetekkel.

Aleksandar Vučić szerb elnök április 5-én, húsvétvasárnap jelentette be, hogy robbanóanyagot és gyújtózsinórokat találtak a gázinfrastruktúra közelében. A bejelentés után Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze, és személyesen is ellátogatott a gázvezetékhez.

Az eset után hónapokig nem érkezett jelentős új információ, most azonban a szerb hatóságok közleménye szerint az ügy felderítése során egy olyan szervezett csoport került a rendőrség látókörébe, amely Szerbia területén robbanóanyagokat, robbanószerkezeteket és drónokat szerzett be és tárolt – értesült a Telex. A gyanú szerint ezeket később EU-tagországokba is továbbították. A hatóságok a csoport tevékenységének felderítése során robbanóanyagokat, robbanószerkezeteket, drónokat, valamint az eszközök használatához szükséges egyéb felszereléseket is lefoglaltak. A szerb ügyészség azt is közölte, hogy a további nyomozásban más európai országok hatóságaival is együttműködnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb