Lezárult a fürdőszezon, de a horgászbotokat még ne tedd el: továbbra is vár a sándorfalvi Nádastó (galéria)
Elkezdődött a szeptember, ezzel pedig hivatalosan is magunk mögött hagytuk a nyarat, és lassan a fürdőszezonoknak is vége. Így van ez a sándorfalvi Nádastónál is, ahol idénre befejeződött a strandolás, de magától a helytől egyáltalán nem kell elköszönni. A horgászokat továbbra is várják, és azok is kilátogathatnak, akik csak szeretnének egy kicsit kikapcsolódni Szeged közelében.
Nemrég arról is írtunk, hogy szeptember 27-én Retró Horgászversenyt rendeznek a Nádastón. A különleges versenyen csak 1980 előtti felszereléssel lehet indulni, egy bottal és hagyományos úszós módszerrel. Ha lemaradtál róla, itt tudod elolvasni a részleteket:
Elkezdődött a szeptember, véget ért a nyár, ezzel együtt pedig az idei fürdőszezon is lezárult. A strandolós napoktól most egy időre elköszönünk, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden vízparti programnak vége. A sándorfalvi Nádastón is befejeződött a fürdőszezon, a hely azonban továbbra is várja a látogatókat. A horgászok ugyanúgy mehetnek, és azoknak is érdemes kilátogatniuk, akik csak szeretnének egy kicsit kikapcsolódni Szeged közelében.
Hogy a Nádastón a nyár végével sem áll meg az élet, arra rögtön jó példa a Makó Carp Team legutóbbi horgászata. Ketten látogattak ki a tóhoz, és összesen 13 halat sikerült kifogniuk. A fogások között volt egy gyönyörű, 12 kilós ponty, valamint egy 13,2 kilós hal is. Szép zárása volt ez az augusztusnak, nekik ezúton is gratulálunk. A fürdőszezon tehát véget ért, de a horgászok számára továbbra is bőven tartogat élményeket a Nádastó.
Mi a Szeged365-tel egész nyáron igyekeztünk megmutatni nektek a helyet, és reméljük, ti is sok jó élményt szereztetek itt. A fürdésnek most vége, de a horgászat és a kikapcsolódás továbbra is marad. Jövőre pedig újra várnak mindenkit a strandon.








