Két tram-train közé szorult egy pénzszállító autó Vásárhelyen – a sárga villogó sem segített
Nem mindennapi közlekedési helyzet alakult ki pénteken Hódmezővásárhelyen. Egy pénzszállító autó került két tram-train közé az Andrássy úton. A történtekről a Hódpress számolt be, amely szerint a jármű vezetője a síneken próbálta lerövidíteni az utat az OTP és az Erste bankfiókja között, amikor az érkező vasútvillamosok miatt nem tudott továbbhaladni.
A Hódpress beszámolója szerint a pénzszállító autó rendszeresen a síneken közlekedik az Andrássy úton, így rövidítve le az utat a két bankfiók között. Ezúttal azonban nem jött össze a manőver. A Hősök tere felől érkező tram-train mögé sorolt be, miközben a szemközti irányból is érkezett egy vasútvillamos, amely éppen megállt a közeli megállóban. Így a pénzszállító gyakorlatilag két tram-train között ragadt, és meg kellett várnia, amíg az egyik szerelvény elhalad, és szabaddá válik előtte az út.
A SÁRGA VILLOGÓ NEM JELENT AUTOMATIKUS ELSŐBBSÉGET
A pénzszállító autón működött a sárga villogó, ez azonban nem jelent automatikusan elsőbbséget a közlekedésben. A sárga fény ugyanis figyelmeztető jelzés, nem azonos a megkülönböztető jelzéssel, amely például a mentők, rendőrautók vagy tűzoltók kék fényjelzése. A KRESZ különbséget tesz a figyelmeztető és a megkülönböztető jelzés között: a sárga villogó elsősorban arra szolgál, hogy a közlekedők fokozott figyelemmel legyenek a járműre és annak környezetére.



