Sport

Hatalmas összefogás és fesztiválhangulat: 3,5 millió forint gyűlt össze az új helyszínen debütáló Continental Futófesztiválon

Új korszak kezdődött a szegedi futók életében: idén vadonatúj helyszínen, az Erzsébet Liget fái alatt rajtolt el a 2026-os Continental Futófesztivál. A környezetváltozás telitalálatnak bizonyult, a sportolók és a családok ugyanis nemcsak megtöltötték a parkot élettel, de egy páratlan jótékonysági célt is megvalósítottak: a nap végére összesen 3,5 millió forint adomány gyűlt össze. 
Beteg gyerekeknek szerveznek élménynapot a rendezvény bevételeiből.

A befolyt rekordösszeg 100%-át két alapítvány, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány és a daganatos gyermekek gyógyulását segítő Reménysugár Alapítvány között osztják szét a szervezők, mint az utóbbi kuratóriumi elnöke, Kovács Dénes elmondta, az adományt egy jövő hétvégén esedékes, a kis hősöknek szervezett családi napra fordítják majd. 
Az egyéni távok mellett óriási népszerűségnek örvendtek a váltóversenyek, amelyek igazi csapatmunkát hoztak: baráti társaságok, kollégák és családtagok adták át egymásnak a stafétát, fergeteges hangulatot teremtve a váltópontok környékén.

Katus izzasztott, közben Náksi garantálta a fesztiválhangulatot

A start előtti percekről és a sérülésmentes futásról Magyarország legismertebb fitneszedzője, Katus Attila gondoskodott. A színpad előtt százak mozogtak egyszerre az alapos, ritmusos bemelegítésre, ami pillanatok alatt felpörgette a pulzust és megadta a nap alaphangját. Amikor pedig a mezőny útnak indult és a célvonal felé közeledett, a hangulatfelelős, Náksi Attila vette át az irányítást. A DJ olyan energiát és lendületet varázsolt az Erzsébet ligetbe, amely a legendás Budapest Parádék aranykorát idézte: a dübörgő ritmusok nemcsak a futók lábát repítették a célegyenesben, hanem a szurkolókat is táncra perdítették.

Super Mario is a szegediekkel futott

A közönség soraiban a szemfülesek rengeteg ismerős arcot, ismert szegedit fedezhettek fel, a családi táv első sorában például a Pick Szeged legendás játékosa, Mario Sostaric állt rajthoz, kisfiával együtt.

A 2026-os Continental Futófesztivál nemcsak kilométerekben, de mosolyokban, összefogásban és támogatásban is rekordot döntött. A 3,5 millió forintos adomány méltó bizonyítéka annak, hogy ha Szeged mozdul, hegyeket képes megmozgatni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb