Közélet

Dr. Fodor Antal: Nem kerül napirendre a szegedi közgyűlésen sem a Centrum gödör ügye, sem a jó tanuló diákok támogatása, és a képviselők díjazásának nullára csökkentése sem

Dr. Fodor Antal a közösségi oldalon tett bejegyzésében írta meg: a soron következő közgyűlésen nem fog napirendre kerülni a Centrum gödör ügye, a jó tanuló diákok támogatása, és a képviselők díjazásának nullára csökkentése sem – mindezekről a pénzügyi bizottsági ülésen döntöttek ma.

TÁMOGATÁST JAVASOLTAK A DIÁKOKNAK

Dr. Fodor Antal bejegyzésében kiemeli:

“Azt javasoltuk, hogy adjunk havi 15 ezer forintos támogatást a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaggal rendelkező 3-8 osztályos tanulóknak, akiknek a családon belüli egy főre eső jövedelme nem haladja meg a 390 ezer forintot. Mi abban hiszünk, hogy a tanulással jutunk előre az életben. Szeged egy iskolaváros, egyetemünk van. Emellett hiszünk abban, hogy ha valaki szociálisan rászoruló és jól tanul, az megérdemli az ösztönzést, a családját támogatni kell. Ennek az előterjesztésünknek a napirendre vételét szavazta le a polgármester és a Fidesz frakciója.”

A PLUSZ DÍJAZÁST IS EL AKARTÁK TÖRÖLNI

“Azt javasoltuk, hogy azok a képviselők, akik gyakran milliós fizetésük mellett felügyelőbizottsági díjazásban részesülnek valamely önkormányzati cégben, ne legyenek jogosultak ezt a plusz díjazást felvenni. Ezt az előterjesztésünket is leszavazta Botka László polgármester és a Fidesz” – fogalmaz a képviselő.

A CENTRUM GÖDÖR ÜGYÉT SEM TÁRGYALJÁK

“Tóth-Benedek Csanád képviselő úr ismét indítványozta, hogy a város szerezze meg a Centrum-gödör tulajdonjogát. A Centrum-gödör a város szégyenfoltja.” – írta a képviselő, majd közölte: ezt az előterjesztést sem vette napirendre a bizottsági polgármesteri-Fideszes többsége.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb