Sportban és a tanulásban is tarolnak: tíz SZTE-s hallgatót díjaztak „Spiritus Movetur” Sportösztöndíjjal Szegeden
Újabb elismerésben részesültek a Szegedi Tudományegyetem kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatói: a „Spiritus Movetur” Sportösztöndíj-program keretében tíz egyetemista nyerte el a havi 100 ezer forintos támogatást a 2026/2027-es tanév őszi félévében.
A program célja, hogy segítse a nemzetközi, országos vagy regionális szinten eredményes sportolókat abban, hogy a versenyzés mellett tanulmányaikban is helyt tudjanak állni. Az ösztöndíjjal az SZTE a sport és a felsőoktatás összehangolását, valamint a fiatal tehetségek egyetemi tanulmányainak támogatását is szeretné elősegíteni.
PÉLDAMUTATÁS ÉS KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK
Az ünnepségen Prof. Dr. Gellén Klára elmondta: a sportolók nemcsak eredményeikkel, hanem példamutatásukkal is fontos szerepet töltenek be az egyetemi közösség életében. A sportvezetőkkel és az egyesületekkel való együttműködés szintén kulcsfontosságú, hiszen a közös munka hozzájárulhat a támogatási rendszer további fejlesztéséhez. A tíz ösztöndíjas öt hónapon keresztül havi 100 ezer forintot kap, vagyis fejenként összesen 500 ezer forintos támogatásban részesülnek.
„Spiritus Movetur” Sportösztöndíj-program 2026/2027 tanév őszi félévének díjazottjai:
- Balázs Eszter Dóra – vízilabda – UVSE Vízilabda Sportegyesület
- Barna Dávid Zsombor – kajak-kenu – Szegedi Vízisport Egyesület
- Bíró Lola Nadin – vízilabda – Szegedi Vízilabda Egyesület – fitkid – Ceglédi Vasutas SE
- Boldizsár Dalma – kajak-kenu – Szegedi Vízisport Egyesület
- Deák Zalán – atlétika – Ikarus BSE
- Kiss Csende Ajna – evezés – Szolnoki Sportcentrum Sportiskola
- Marenec-Dózsa Zsombor – kajak-kenu – Szegedi Vízisport Egyesület
- Molnár Csanád – kajak-kenu – Szegedi Vízisport Egyesület
- Niesz Viktória – atlétika – Szegedi Vasutas Sportegyesület
- Szarka Krisztián – kajak-kenu – Szegedi Vízisport Egyesület
Szívből gratulálunk!



