Novák Katalin a Napfény IC-n Mekizett
A szegedi születésű korábbi köztársasági elnök, Novák Katalin úgy tűnik, viszonylag gyakran jár mostanában szülővárosában. Mint megírtuk, október elején a Gellért Szabadidőközpontban megtartott EgészségFeszten bukkant fel, míg hétfőn este egy politikai mémeket posztoló Facebook-csoportban közzétett fotón tűnt fel.
„Napfény IC, kegyelmet tessenek…” – olvasható Az igazság a Karmelitában megosztott fotó mellett. Bár a bejegyzés nem nevezi meg Novák Katalint, a hasonlóság és a poszt szövege alapján könnyen kikövetkezthető, ki is látható a képen.
LEGUTÓBB AZ ELSŐ EGÉSZSÉGFESZTEN BUKKANT FEL SZEGEDEN
A volt köztársasági elnök a kegyelmi botrány és a lemondása után gyakorlatilag eltűnt a közéletből, nemrég azonban feltűnt egy nyilvános eseményen Szegeden. Október elején, az első EgészségFeszten az egyik kiállító cég csapatában egy mesterséges intelligenciával támogatott edzőgépet mutatott be a jelenlévőknek. Erről bővebben korábbi cikkünkben írtunk.



