Szeged365 Family, vannak történetek, amelyek után egy kicsit más szemmel nézünk a világra. Szekeres Miklósné, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász alsóvárosi csoportjának önkéntese egy ilyen történetet osztott meg velünk. Egy tál ebédről, amelyet több mint húsz évvel ezelőtt kapott, és egy segítségről, amelyet azóta is továbbad másoknak. Gyógyszert vált ki az időseknek, ebédet juttat el a rászorulókhoz, és mindig igyekszik ott lenni, ahol szükség van rá. Nemrég Caritas Hungarica díjjal ismerték el a munkáját, de számára nem a kitüntetés jelenti a legtöbbet. Hanem valami sokkal egyszerűbb, és talán sokkal értékesebb. Amikor erről kérdeztük, könnyek között mesélt.
Van valami egészen különleges abban, amikor valaki észreveszi, hogy segítségre van szükségünk, még mielőtt kérnénk. Amikor nem nagy dolgokkal, hanem egy kis figyelemmel, egy jó szóval vagy éppen egy tál meleg étellel könnyíti meg a napunkat. Pontosan az ilyen emberi történeteket szeretnénk megmutatni nektek a Szeged365 új videósorozatában, amelyben a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász munkáját és az önkéntesek mindennapjait mutatjuk be. Mert ha már ilyen sokan alkotjuk együtt a Szeged365 Familyt, szeretnénk a közösségünk erejét arra is használni, hogy minél többen megismerjék azokat az embereket, akik csendben, sokszor észrevétlenül tesznek másokért. Elsőként Szekeres Miklósné történetét hoztuk el nektek, amely gyönyörű példája annak, hogyan adhatjuk tovább a szeretetet, amit egyszer mi magunk is megkaptunk.
Szekeres Miklósné nem készült arra, hogy egyszer önkéntes lesz. Egyszerűen olyan családban nőtt fel, ahol az egymásra figyelés a mindennapok természetes része volt. Édesanyjának hét, édesapjának öt testvére volt, így már gyermekként megtanulta, hogy ha valaki bajba kerül, a többiek segítenek neki. „Nem kellett kérni, hogy most segítsél ezért, azért, amazért, hanem fölmértük és mentünk, csináltuk.” Ebben a néhány mondatban benne van mindaz, amit talán ma is érdemes lenne továbbadnunk egymásnak. Hogy a segítség nem mindig nagy dolgokban mutatkozik meg. Sokszor elég észrevenni, hogy a másiknak szüksége van ránk.
2002-ben egy olyan dolog történt Szekeres Miklósnéval, amelyet a mai napig nem felejtett el. Gerincműtéten esett át, és miközben otthon lábadozott, két kislányáról is gondoskodnia kellett. A felépülés ideje alatt a mindennapi teendők, köztük a főzés is nehézséget jelentettek számára. Ekkor egy falubeli, négygyermekes édesanya váratlanul megjelent náluk, és meleg ételt vitt a családnak. A gyálaréti egyházi közösség is felajánlotta, hogy amíg felépül, segítenek nekik a főzésben. Szekeres Miklósnét mélyen meghatotta, hogy mások kérés nélkül is észrevették, milyen nehéz helyzetben van, és önzetlenül a segítségére siettek. „És akkor ez olyan mély nyomot hagyott bennem akkor, hogy nekem is muszáj ezt csinálnom.” Ez az élmény azóta is elkíséri. Több mint húsz évvel később is szeretettel emlékszik azokra, akik akkor mellette álltak, és ma már ő az, aki ugyanilyen odafigyeléssel fordul a segítségre szorulók felé. Mert pontosan tudja, milyen sokat jelenthet egy nehéz időszakban, ha valaki észrevesz bennünket, és segítő kezet nyújt.
Ha egy idős néni az ízületi panaszai miatt nem tud beutazni Szegedre kiváltani a gyógyszerét, valamelyik lányát kéri meg, hogy hazafelé menet intézze el neki. Ha egy bácsi nem tudja felhívni a fiát, mert elfogyott a pénz a feltöltőkártyás telefonjáról, Ági lánya segít feltölteni az egyenlegét. Egyszerű, hétköznapi dolgok ezek, amelyek azonban annak, aki éppen segítségre szorul, nagyon sokat jelenthetnek. Szekeres Miklósné pedig minderről olyan természetességgel beszél, mintha nem is lehetne másként élni. „Ez mindennapi dolog, hogy az ember segít, ahol tud.” És talán ez a történetének egyik legszebb üzenete: nem kell mindig nagy dolgokra gondolnunk, ha segíteni szeretnénk. Néha éppen a legkisebb figyelmesség jelenti a legtöbbet.
Van azonban egy történet, amely különösen jól megmutatja, mennyit számíthat az odafigyelés. A koronavírus-járvány előtt egy szegedi intézmény kereste meg Szekeres Miklósnét azzal, hogy ingyenes ebéd igénylésére nyílt lehetőség. Mivel szinte mindenkit ismert a faluban, vállalta, hogy minden házba eljuttatja a tájékoztatást. Először mindössze 13-an jelentkeztek, ő azonban tudta, hogy ennél sokkal több embernek jelenthetne segítséget egy tál meleg étel. Ezért házról házra járt, beszélgetett az emberekkel, és néhány hét alatt 13-ról 150-re növelte az ingyenes ebédet igénylők számát. Ezután éveken keresztül segített eljuttatni az ételt a faluba. És amikor erről mesélt, nem azt emelte ki, mennyi munkával járt mindez, hanem azt, milyen sokat jelentett az idősek hálája. „Annyira hálásak tudnak ezek az idősek lenni, hogy… Tehát ezt muszáj csinálni, nincs mese. Pedig hát nem készültem erre, hogy most én önkéntes akarok lenni, ez csak úgy jött napról napra.”
És talán itt értjük meg igazán, miért olyan különleges ez az asszony. Mert számára az ad örömet, ha segíthet. Ha egy idős embernek nem kell egyedül megoldania a problémáját. Ha valaki meleg ételhez jut, kiválthatja a gyógyszerét, vagy egyszerűen felhívhatja a gyermekét. És amikor mindezért hálát kap, az számára mindennél többet jelent.
Nemrég pedig egy különösen szép pillanat is elérkezett az életében. Szekeres Miklósné Caritas Hungarica díjat kapott, amelyet minden évben olyan önkénteseknek ítélnek oda, akik példaértékű munkát végeznek. Az elismerésre Balla Gusztávné, a szegedi alsóvárosi Karitász önkéntes csoportjának vezetője jelölte. Amikor megkérdeztük Szekeres Miklósnét, milyen érzés volt átvenni a díjat, elmesélte, hogy miközben az ünnepségen körülötte mindenki mosolygott és nevetett, ő csak sírt. Aztán megfogalmazta azt, ami talán a legszebben összefoglalja az egész történetét.
„Nem ezért csinálja az ember, ez bentről jön. Vagy jön, vagy nem jön. Tehát nem azért, hogy most kap kitüntetést vagy bármi elismerést. Annál nagyobb elismerés, hogy ott áll az idős ember hálás tekintettel, az a nézés, hogy látszik a szeméből, a szívéből a szeretet, annál nagyobb elismerés nincs.”
Van valami egészen megható abban, amikor egy ember, aki hosszú ideje segít másokon, kitüntetést kap, de számára mégis egy hálás tekintet a legnagyobb elismerés. Mert a szeretetnek és az odafigyelésnek nincs szüksége ünnepségre. Néha elég egy mosoly, egy köszönöm, vagy az az érzés, hogy valakinek egy kicsit könnyebb lett az élete.
A videóban Balla Gusztávnéval, az alsóvárosi Karitász önkéntes csoportjának vezetőjével is beszélgettünk. Elmesélte, hogy a csoport élelmiszert, kenyeret és ruhát oszt a rászorulóknak, de a munkájuk ennél sokkal személyesebb. Ha tudomást szereznek arról, hogy valaki nehéz helyzetbe került, felkeresik, meghallgatják, és abban is segítenek eligazodni, milyen önkormányzati támogatást igényelhet, hová fordulhat segítségért. Mert sokszor nemcsak az számít, hogy mit adunk valakinek, hanem az is, hogy érezze, nincs egyedül a problémájával. Ahogyan Balla Gusztávné fogalmazott: „Nagyon sokszor hálásak az emberek, nagyon-nagyon hálásak.”
A segítségnyújtás pedig jóval túlmutat az alsóvárosi csoport munkáján. A rendelkezésünkre bocsátott, 2025 májusában közzétett adatok szerint a Kothencz János diakónus által vezetett Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász évente több mint 30 ezer rászorulónak nyújt segítséget, nyolc év alatt pedig összesen 285 216 támogatott személy szerepelt az összesítésben. A beszámoló idején az egyházmegye területén 39 plébániai Karitász-csoport működött, az ukrajnai háború kezdetén pedig 200 menekültnek is segítséget nyújtottak. Ezek az adatok az egyházmegye teljes területére vonatkoznak, nem kizárólag Szegedre. A számok mögött azonban minden esetben emberi sorsok és olyan segítők állnak, mint Szekeres Miklósné.
Szeged365 Family, ezért szeretnénk, ha ez a történet minél több emberhez eljutna. Nem azért, hogy bárki kötelességének érezze a segítségnyújtást, hanem hogy eszünkbe jusson: mindannyian tehetünk valami jót a körülöttünk élőkért. Nem feltétlenül pénzzel, nem feltétlenül nagy dolgokkal. Néha elég egy bevásárlás az idős szomszédnak, egy telefonhívás annak, aki egyedül van, vagy néhány perc, amikor meghallgatunk valakit. És Szeged365 Family, Szekeres Miklósné története arra emlékeztet bennünket, hogy a segítségnek nem kell mindig nagy dolgokban megmutatkoznia. Néha egy tál meleg étel, egy kedves szó vagy néhány perc odafigyelés is rengeteget jelenthet annak, aki éppen nehéz időszakon megy keresztül. Ő több mint húsz évvel később is szeretettel emlékszik arra az édesanyára, aki a műtétje után ebédet főzött neki és a gyermekeinek. Akkor segítséget kapott, ma pedig ő az, aki másoknak nyújt segítő kezet. És talán éppen ez a legszebb az egész történetben: a szeretet, amit egyszer valakitől kaptunk, rajtunk keresztül másokhoz is eljuthat. Ha teheted, támogasd a Karitász munkáját, vagy egyszerűen csak figyelj egy kicsit jobban a körülötted élőkre. Mert lehet, hogy számodra egy apró gesztus csupán néhány percet jelent, de annak, akinek segítesz, egy életre szóló emlékké válhat. És milyen jó lenne, ha Szegeden minél többen megtapasztalhatnák azt az érzést, hogy a nehéz pillanatokban sincsenek egyedül.
