„Megígértem, ha felvesznek a szegedi egyetemre, minden évben eljövök és eszek egy meggylevest” – exkluzív Szeged365 interjú Dr. Karikó Katalinnal

Dr. Karikó Katalin neve alig egy év alatt bejárta az egész világot, és mi szegediek különösen büszkék lehetünk rá, hiszen a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának kifejlesztésében kulcsfontosságú szerepet játszó kutatónő pályája innen, a Napfény városából indult, s noha az élet messzire vetette Tisza parti városunktól, a biokémikus, ha Magyarországon jár, nem hagyja ki a lehetőséget, hogy ellátogasson Szegedre, és végigjárja az itt töltött idő legszebb állomásait. Dr. Karikó Katalinnal készített exkluzív Szeged365 interjúnk második részében az itt szerzett tapasztalatairól és emlékeiről mesélt nekünk a kutatónő.

Sz365.: Hogyan emlékszik vissza a Szegeden töltött egyetemi éveire?

K.K.: 1972-ben voltam először Szegeden, amikor a nyári előkészítő táborba jöttem. Emlékszem, hogy az Április 4-e utcán lévő vasutasok kollégiumában laktunk akkor. Ha Szegeden járok, ma is vissza szoktam látogatni ezekre a helyekre. Elmegyünk a családommal a Hősök kapujához, az Aradi térre, ahol egyetemista koromban nagyon sokat üldögéltünk a csoporttársaimmal, várva, hogy kezdődjön a Természettudományi Kar épületében a matek óra, vagy, hogy induljunk a menzára ebédelni. Még ma is tisztán élnek bennem ezek a képek. Arra is emlékszem, ahogy sétálunk az Árkádok alatt, miközben a kémia órára sietünk. Ha pedig lyukas óránk volt, akkor ott beszélgettünk a Dóm téren ücsörögve, néztük a srácokat, a srácok pedig nézték a lányokat.

Amikor 1973-ban a szóbeli egyetemi felvételimre érkeztem Szegedre, a vizsga után elmentem sétálni, és akkor találtam rá a Hági Étteremre, amely szépségével magával ragadott. Leültem az egyik asztalhoz a nagy platánfák alá, és tejfölös meggylevest rendeltem, és akkor meg is ígértem magamnak, ha sikerül, és felvesznek az egyetemre Szegedre, akkor minden évben eljövök ide, és eszek egy ilyen meggylevest.

Sz365.: Melyek azok a helyek, ahová biztosan el fog látogatni, ha Szegeden jár?

K.K.: Ha Magyarországon járok, mindig ellátogatok Szegedre is. Utoljára 2019-ben voltam itt, legközelebb pedig idén májusban jövök, akkor veszem át ugyanis a Szeged város díszpolgára címet. Biztosan el fogok látogatni a Szegedi Biológiai Központba, a Herman Ottó Kollégiumba, ahol öt éven keresztül laktam, végigsétálok az újszegedi Ligeten, ahogy tettem annak idején is, oly sokszor. Vissza szoktunk látogatni a családommal azokra a helyekre, ahol egykor éltünk: laktunk a Tarján városrészben, a Budapesti körúton, majd azt követően Makkosházán a Gyöngyvirág utcában. A lányom, Zsuzsi, a Rókás óvoda – az óvoda udvarán volt egy róka szobor, arról kapta a nevét – mögötti bölcsődébe járt, nagyon szerettük azt a helyet Zsuzsi és én is, ezért arra is elsétálunk, kicsit emlékezni a régi időkre.

Ha Szegeden járunk nem hagyhatjuk ki a Fehértói Halászcsárdát sem, szinte mindig betérünk oda egy jó halászlére.

Sz365.: Sok év távlatából hogyan látja, jó döntést hozott, amikor külföldön telepedett le?

K.K.: Ezt nem lehet visszajátszani, hogy jó döntés volt-e. Selye János gondolatai jutnak eszembe, miszerint soha egy pillanatot ne pazarolj arra, hogy mi lett volna ha, hanem arra gondolj, hogy mi van, és innen hogyan mehetsz tovább. Akkor nem volt nagyon más választásom, más munkalehetőség. Amikor megkaptam Amerikában az állást, beleborzongtam, hogy mi lesz. Lehet, hogy túl bátor, túl vakmerő voltam, mert míg mások, kimentek, megalapozták a kinti életüket, én fogtam a családomat, hárman repülőre ültünk és mentünk Amerikába, az ismeretlenbe. A jegyünk egy irányba szólt és pénzünk sem volt a visszaútra, így nem volt más választásunk, csak menni előre és csinálni. És amikor ilyen szituációba kerül az ember, olyan az, mint amikor bedobják a mély vízbe, akkor meg kell tanulnia úszni. Ilyenkor az ember felismeri a benne rejlő erőket és ezért mondom azt, hogy otthon ez nem biztos, hogy sikerült volna, mert ott a biztos állás és fizetés mellett hajlamos az ember elkényelmesedni a mindennapokba, és nincs az a sok küzdés a fennmaradásért.

Sz365.: Az Ön számára mit jelent a siker?

K.K.: A siker az nem az elismerést jelenti számomra, hanem azt, hogy látom, hosszú évek munkáját megtérülni, és azt, hogy az általunk kifejlesztett különböző messenger RNS-ek hatásosak. Az elismerés, az más embereken múlik, engem az érdekel, én mit tehetek, s ha működik az, amin dolgozunk, az jelenti számomra a sikert. Jelen esetben, ha sikerül visszaszorítani a koronavírus terjedését, ha a segítségünkkel csökken a megbetegedések száma, az a siker. Az elismerés, habár jólesik, nem tartom olyan fontosnak, hiszen évtizedeken át dolgoztam anélkül, hogy valaki megveregette volna a vállam, vagy azt mondták volna, hogy jó, amit csinálok. Mindig volt olyan ember, aki lelkes volt, aki támogatott, és ez számított, ez ösztönzött abban, hogy tudjunk előre haladni és tenni valamit. Megvallom, hogy igen elérzékenyültem amikor megtudtam, hogy a saját egyetemem, ahol végeztem, díszdoktornak nevez ki, illetve Szeged, ahova a szívem húz, ahol felnőtt korom legszebb éveit töltöttem, díszpolgári címet adományoz.

“A médiafigyelem lehetőséget ad arra, hogy inspiráljak másokat a kitartásra, vagy gyerekeket arra, hogy kutatói pályáról álmodjanak. Nagyon fontos lenne azt is elérni, hogy a tanárok, a kutatók és az egészségügyben dolgozók nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülésben részesüljenek. Sokkal több pénzt kell fordítani az oktatásra, az alap és alkalmazott kutatásokra, mert ezek a befektetések sokszorosan megtérülnek” – vélekedett Karikó Katalin.

“66 éves vagyok, de még nagyon sok mindent szeretnék csinálni, rák ellenes vakcinán dolgozunk, kutatjuk a tolerancia kialakításának lehetőségét messenger RNA-sel, az autoimmun betegségek gyógyítására. Úgy érzem, még sok olyan feladatom van, amit meg kell oldanom” – fejezte be gondolatait a kutatónő.

A teljes interjút itt hallgathatjátok meg: